Eb-selejtező

2019.06.07. 20:30

Rossi szerint megfelelő hozzáállás és teljesítmény kell a sikerhez

Kádár Tamás nem léphet pályára a holnapi meccsen.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint megfelelő hozzáállás és teljesítmény kell az egész csapattól ahhoz, hogy legyőzze a szombat esti Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen Azerbajdzsánt Bakuban. Kádár Tamás nem léphet pályára a meccsen.

Az 54 éves olasz szakember az összecsapásnak otthont adó stadionban tartott pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, igyekeztek a lehető legtöbb információt begyűjteni az azeriekről, és ezek alapján a legjobb tudásuk szerint felkészülni a találkozóra.

„A papírforma egy dolog, és egy másik, hogy mi történik a pályán” – jelentette ki Rossi, hangsúlyozva, hogy

ha a magyarok nem jó mentalitással futnak ki a gyepre, akkor Azerbajdzsán ugyanúgy képes lehet meglepni őket, mint ahogy Dzsudzsákék meglepték márciusban a világbajnoki ezüstérmes horvátokat, akiket 2-1-re legyőztek a Groupama Arénában.

„Tiszteljük az ellenfelet, és tudjuk, hogy nagyon magas szinten kell szombat este játszanunk ahhoz, hogy itt nyerni tudjunk” – tette hozzá a szövetségi kapitány, aki a helyi sajtó kérdésére válaszolva azt mondta, egy esetleges vereséget biztosan nem lehet majd időjárási körülményekkel, vagy a két ország közötti időeltolódással magyarázni. „Ne történjen ilyen, de ha mégis veszítenénk, az teljes mértékben az én felelősségem lenne” – mondta Rossi.

Kádár biztosan nem játszik majd

A kapitány szerint a kezdőcsapat nagy részben megegyezhet majd a horvátok elleni együttessel, egy változást azonban már most is lehet tudni, Kádár Tamás ugyanis sérülése miatt biztosan nem játszhat szombaton, így a védelem nem tud úgy felállni, mint a vb-ezüstérmes felett aratott 2-1-es budapesti győzelem alkalmával.

„Ennek a selejtezőcsoportnak papíron a horvátok a favoritjai, aztán Wales, majd Szlovákia következik az esélyességi rangsorban, de mint mondtam, a pályán gyakran történik olyan, ami borítja a papírformát” – jelentette ki Rossi, és hozzátette: „ahhoz, hogy elérjük az álmunkat, azaz, hogy kijussunk a 2020-as Eb-re, ahhoz itt is, és jövő kedden Budapesten Wales ellen is győzni kell.”

Meg kell szakítani az idegenbeli negatív sorozatot

A válogatott idegenbeli gyenge szereplését firtató újságírói kérdésre válaszolva az olasz szakvezető úgy fogalmazott, ha tudná az okát annak, hogy az ő irányításával miért nem tudott még egyetlen mérkőzést sem megnyerni a csapat vendégként, akkor nem lenne miről beszélni, mert „abban az esetben már tudtunk volna győzni idegenben”.

Lovrencsics Gergő, a magyar bajnok Ferencváros futballistája szerint ezt az idegenbeli negatív sorozatot meg kell szakítaniuk, másképpen ugyanis nem tudnak kijutni az Eb-re.

„Azért utaztunk ide, hogy elvigyük a három pontot, ezt megfelelő mentalitással és hozzáállással szombat este el tudjuk érni” – mondta a 30 éves játékos. „Az elmúlt időszakban sokat tudtunk együtt készülni, azt pedig, hogy ennek meg is van az eredménye egyrészt itt, majd jövő kedden Wales ellen tudjuk megmutatni” – tette hozzá.

Az Azerbajdzsán-Magyarország Eb-selejtező szombaton 18 órakor kezdődik Bakuban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!