új kihívás

2018.01.15. 18:45

Ryan Giggs irányítja a walesi válogatottat

Ryan Giggs lett a walesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A helyi szövetség hétfőn jelentette be a szakember négy évre szóló kinevezését. Giggs Chris Colemant követi a kispadon, aki miután 2016-ban Európa-bajnoki elődöntőig vezette a csapatot, tavaly novemberben lemondott, majd az angol másodosztályú Sunderland vezetőedzője lett.

„Olyan szakvezető leszek, mint amilyen játékos voltam: professzionális, de mindeközben egy kicsit szórakoztató is” – fogalmazott a 44 éves Giggs. Hozzátette, a jó pályafutás futballistaként még nem garancia arra, hogy valaki edzőként is kimagasló eredményeket ér el.

A Manchester United legendás játékosa 1990 és 2014 között 672 bajnoki mérkőzésen 114 gólt szerzett, 13-szor nyert angol bajnokságot, kétszer Bajnokok Ligáját és négyszer FA Kupát az együttes színeiben.

A walesi válogatottban 1991 és 2007 között 64-szer lépett pályára, de a szurkolók egy része neheztelt rá amiatt, hogy több – főleg barátságos – meccset lemondott.

A játékos-pályafutását 2014-ben fejezte be, majd két szezonon keresztül Louis van Gaal segítője volt az Old Traffordon. Az MU-tól 2016-ban, José Mourinho érkezése után távozott.

„Nagyszerű futballistákkal dolgozhatok együtt, akik rendkívül eredményesek voltak az elmúlt négy-öt évben. Aki látta a csapatot játszani a legutóbbi Eb-n, az nem felejti el” – hangsúlyozta Giggs. Hozzátette: ezt a játékot szeretné viszontlátni.

Wales a szerb és az ír válogatott mögött harmadik helyen végzett selejtezőcsoportjában, így nem lesz ott a nyári világbajnokságon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!