2020. 02. 12. 06:30 | [email protected]

Armand Duplantis néhány napja beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és világcsúcsot rúdugrott. A félig svéd, félig amerikai családból származó sportoló húszéves korára úgy érezte, itt az ideje, hogy fedett pályán 617 centiméter legyen a rekord. Lengyelországban tetette ilyen magasra a lécet, majd pedig sikerrel repült át fölötte.

A sikeres világcsúcskísérletet megelőzően egy düsseldorfi versenyen is megpróbálkozott a 617 centis magassággal, akkor azonban leverte a lécet. Azt a versenyt 600 centiméterrel nyerte. Olyan arcátlan könnyedséggel libbent át ezen a magasságon, hogy egy emberként ugrott fel a közönség: mindenki érezte, ha akkor 617 centiméteren van a léc, jó eséllyel már ott megszületett volna a világrekord. (Az ottani csúcskísérletek aztán nem sikerültek.)

Szembeötlő, hogy milyen természetességgel ugrik a svéd-amerikai. Miközben a csúcsmagasságot jelentő ugráshoz készülődött, olyan volt, mint aki azt várja, hogy tele legyen a kád, és kezdhesse a fürdést. Izgalomnak annyi nyoma volt rajta, mint amikor a csiga bevágódik a kanyarba, és tudja, biztosan nem fog kisodródni, hiszen ura minden mozdulatának. Duplantis ücsörgött egy kicsit, felvette és éppen csak megnézegette a rudat, és máris nekiindult az ugráshoz szükséges rohamnak. A rúdugrók jelentős többségének látványos felkészülési szertartása van, kész színház. Velük együtt hozza hangulatba magát a közönség. Duplantis készülődésénél nagyon résen kell lenni, mert higgadt, már-már unott mozgása megtévesztő, minden átmenet nélkül lódul neki az ugrásnak. Olyan természetességgel emelkedik a légtérbe, mint akit nem értesítettek a gravitáció létezéséről.

Ahogy a kanadai jéghokilegenda, Wayne Gretzky korcsolyával, bottal és koronggal nőtt fel, úgy Armand Duplantis rúdugróként cseperedett. Szülői biztatásra négyéves korában kezdte meg pályáját. Hétévesen már 3,86 métert ugrott. Emlékeimből úgy rémlik, a gyerekek többsége felmászni szokott ilyen magasságba, nem felugrani.

A tehetséggondozás szép példája a világcsúcstartó pályája.

Édesapja is rúdugró volt, az ő irányításával fejlődött a világ legjobbjává. Az ifjabb Duplantis minden mozdulatán látszik, hogy határtalan önbizalommal rendelkezik, tisztában van nagyságával, mégis a szerénység szobrát lehetne megformálni róla. Olyan embernek tűnik, akit bátran meghívhatunk, hogy ugorjon be hozzánk egy teára akkor is, ha leszakadt a lépcső és nem jár a lift. „Nem baj, ott leszek”, mondja majd. És ebben biztosak lehetünk, ha nem lakunk a harmadiknál magasabban.

Címkék

Hozzászólások