Hallgassa élőben!
2018. 05. 25. 06:30 | [email protected]

Már most megállapítható, hogy különleges évjárat az idei. A honi csapatsportágakban

olyan klubokat taszítottak le a trónról, amelyek hosszú éveken át ott ragadtak a csúcson, s rendíthetetlennek tűntek.

A rekordbajnok Fino-Kaposvár férfi röplabdacsapata az idei szezonban a bajnoki sorozatban és a Magyar Kupában is arany nélkül maradt. Az elmúlt 22 évben erre csupán egyszer, még 2004-ben volt példa. Bár a címvédőről beszélünk, már a finá­léba jutás is bravúr volt. A mindent eldöntő ötödik meccset Kecskeméten rendezték, s stílszerűen csak az ötödik, utolsó rövidített szettben dőlt el a párharc sorsa. A döntő pedig még el sem kezdődött, amikor már tudtuk, hogy emlékezetes lesz. Mivel Kaposváron foglalt volt a sportcsarnok, így felcserélték egymással a pályaválasztói jogot. Vagyis az első és a harmadik ütközethez hasonlóan a negyedik aranymeccsnek is Kazincbarcika volt a házigazdája – nem is utaztak haza a kaposváriak –, s az ötödik meccs lett volna a somogyi megyeszékhelyen.

Miután az iskolai osztálykirándulások miatt egyszerűen képtelenek voltak autóbuszt szerezni a kaposváriak, így a harmadik mérkőzésre (ekkor 1–1 volt az állás) jobb híján személyautókkal utaztak el. Mindezt csak fokozta, amikor útközben megtudták, hogy szabaddá vált a csarnok. A ballagási ünnepséget ugyanis lemondták, s elmaradt a Demjén Ferenc-koncert is, ám ekkor már nem lehetett visszacsinálni az eredeti forgatókönyvet a lekötött tv-közvetítések miatt. Mindettől függetlenül a negyedik meccsen közel állt a csodához a Fino társulata, lévén három meccslabdájuk is volt, ám elszúrták, így a végén bajnokként ünnepelhettek a házigazda barcikaiak.

Trónfosztás volt a férfi kéziseknél is. Érezni lehetett, hogy valami nem stimmel Veszprémben, hiszen a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolcig sem jutottak el. Annál nagyobb volt ellenben az öröm Szegeden, ahol 11 évet vártak arra, hogy újra ők kerüljenek a trónra. A hölgyeknél sem sok hiány­zott a trónfosztáshoz. Csak a gólkülönbség döntött, s végül egyetlen találattal, vagy ahogy mondani szokás, egy paraszthajszállal lett újra bajnok szerdán este a Győr a Fradi előtt.

A Ferencváros pólósai viszont kárpótolhatják a zöld-fehér híveket. Ugyancsak szerdán este a negyedik meccsen és a változatosság kedvéért szintén egyetlen góllal alulmaradtak a Bajnokok Ligája-győztes Szolnok otthonában, ám a mindent eldöntő szombati ötödik meccsen ők játszhatnak otthon.

Hozzászólások