Versenyszervezés

2019.05.03. 08:32

Szabó Tünde: jól debütált a Nemzeti Sportügynökség

A vasárnap zárult asztalitenisz-világbajnokság volt az első igazán nagy szerepvállalása a tavaly létrehozott Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Kft.-nek.

Budapest, 2018. december 11. Szabó Tünde, az Emberi Erõforrások Minisztériumának sportért felelõs államtitkára felszólal a sportról szóló törvény olimpiai járadékkal összefüggõ módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2018. december 11-én. MTI/Kovács Attila

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az MTI-nek elmondta, mind a szakemberek, mind a sportolók, valamint a sportvezetők is csak elismerően és pozitívan nyilatkoztak a vb-ről, amely mindent összevetve benne van a legnézettebb hat versenyben az egész világon, ezért kijelenthető, hogy az embert próbáló, de sikeres rendezés „remek főpróba” volt az ügynökség számára.

„A magyar kormány már régen felismerte, hogy a kiemelt sportesemények nemzetgazdasági szinten szignifikánsan kimutatható gazdaságélénkítő hatással bírnak,

az infrastrukturális fejlesztések tartós fellendülést eredményeznek egy-egy régió életében, ráadásul javul a foglalkoztatottság, virágzik a turizmus, és ezek az események lendületet adnak a szponzorok aktivitásának is. Nem utolsósorban a versenysport kiemelkedő szerepet játszik az országimázs építésben is. Így a sportpolitikai célrendszerünk alapvető elemévé vált, minél több sikeres és népszerű nemzetközi sportesemény házigazdájának lenni” – nyilatkozta Szabó Tünde.

Hozzátette, ez a tendencia jól látható, hiszen az elmúlt években Magyarország megannyi komoly súllyal bíró világeseményt szervezhetett – elég csak a vizes vagy a birkózó világbajnokságra gondolni -, és ez a jövőben sem lesz másként, figyelembe véve az elnyert rendezések jogát.

Az államtitkár úgy látja, ekkora volumenű események megszervezése teljes odafigyelést és profizmust kíván, és az sem árt, ha nem kell mindent, mindig a nulláról kezdeni.

„Mindezekre a tapasztalatokra és igényekre támaszkodva tavaly létrehoztuk a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Kft.-t” – jegyezte meg Szabó Tünde. „Bár a sportági sajátosságok jócskán eltérhetnek egymástól,

ám idővel a kizárólag a versenyszervezéssel foglalkozó csapat olyan rutinra tehet szert,

amely az adott sportágat jól ismerő szakemberek bevonásával valóban gördülékennyé, rutinszerűvé és nem utolsósorban költséghatékonyabbá teheti a szervezést, komoly terhet levéve ezzel a szakszövetségek válláról.”

A Nemzeti Sportügynökség nem egyedülálló a világon, áprilisban létrejött a francia ügynökség is, l'Agence National du Sport (ANS) néven. Ezzel kapcsolatban Szabó Tünde azt mondta, hogy „a francia – sok mindenben hasonló – szervezet alapítása mindenki számára megerősítés lehet abban, hogy Magyarország sportpolitikai céljai és eszközei a világ élvonalába tartoznak, hiszen hasonló célok hasonló megoldásokat eredményeznek, mint a mellékelt példa mutatja.”

Öt év múlva Párizsban rendezik a nyári olimpiai és paralimpiai játékokat,

Szabó Tünde pedig hangsúlyozta, hogy a francia sport eredményes felkészülése és Franciaország sikeres olimpiai szereplése céljával hozta létre Roxana Maracineanu sportminiszter a sportügynökséget.

A sportért felelős államtitkár kitért rá: a két szervezet sok hasonlóságot mutat, mivel mind a francia, mind a magyar ügynökség önálló jogi személy, amely ugyanakkor állami tulajdonban van, központi költségvetési forrásból, ám autonóm módon működik, és célul tűzte ki a források hatékonyabb, célirányosabb felhasználását.

Borítókép: Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára 2018. december 11-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!