röplabda

2019.08.02. 18:37

Szerb válogatott játékost igazolt a Diamant csapata

Az 1. MCM-Diamant Kaposvár extraligás női röplabdacsapatában folytatja pályafutását a huszonhét esztendős, 188 centiméter magas Sara Klisura.

Molnár Gábor

Igazi klasszis játékos szerződtetését jelentette be az 1. MCM-Diamant Kaposvár extraligás női röplabdacsapata egy nappal a felkészülés kezdete előtt. Sasa Nedeljkovic együttesében folytatja pályafutását a 27 esztendős Sara Klisura, aki eddigi pályafutása során már megfordult az olasz élvonalban, legutóbb pedig a román bajnokság egyik legjobbja volt.

Sara Klisura röplabdás karrierje 2006-ban indult a Spartak Subotica gárdájában. Négy szezonon át játszott Szabadkán, ahol együtt dolgozott a Kaposvár jelenlegi mesterével is, s 2009-ben került be a szerb utánpótlás-válogatottba. A nemzeti csapattal ezüstérmet nyert az Európa- és a világbajnokságon is, és különdíjakat is átvehetett teljesítménye elismeréseként. A sportolónő 2010-ben, 18 éves korában a Vizura Beograd együttesébe igazolt, és két évet töltött el ebben a klubban. Az együttes ezüstérmet nyert a bajnokságban és a kupában is. A 188 centis röplabdázó 2012-ben kezdett külföldön játszani. Elsőként az olasz élvonalban szereplő Foppapedretti Bergamo szerződtette, és két évig erősítette az itáliaiakat. A 2012–2013-as évadban a csapat az olasz bajnokság harmadik helyén végzett. Klisura 2011 és 2013 között tagja volt a szerb felnőtt válogatottnak is.

Kettőezer-tizennégyben csatlakozott a román CSM Târgoviște, 2015-ben az orosz Yenisey Krasnoyarsk következett a sorban, 2017-ben pedig visszament Romániába, és a bajnokság harmadik helyét könyvelhette el társaival. Egy érdekes kitérő következett ezután: Klisura a Fülöp-szigetekre szerződött, csatlakozott a Foton Tornadoes röplabda­klubhoz, és a helyi Szuper Ligában a harmadik helyen végzett. A kaposváriak új játékosa rekordot állított fel azzal, hogy 41 pontot szerzett az egyik mérkőzésen. Egy szezonnal később, egy másik Fülöp-szigeteki csapattal, a Cocolife Asset Manager együttesével negyedik lett, itt már ő volt a csapatkapitány, és a legjobb ütő díját is elnyerte.

A nagy kihívás

Sara Klisura 2018-ban visszatért Európába, harmadszor is csatlakozott a CSM Târgoviște-hoz, és a néhány hónapja véget ért szezonban a bajnokság bronzérmét vehette át. Ráadásként ő szerezte a ligában a legtöbb pontot és a legtöbb ásznyitás is az ő nevéhez fűződött. A csapat szerepelt a CEV-kupában is.

A szerb röplabdázó pályafutásának következő állomása a magyar Extraliga, azon belül is az 1. MCM-Diamant Kaposvár csapata.

– Nagy kihívásnak tartom a magyar bajnokságot, sok jót hallottam már a folyamatosan fejlődő női pontvadászatról, és külön öröm, hogy ismét együtt dolgozhatok majd Sasa Nedeljkovic vezetőedzővel – nyilatkozta a klasszis játékos, aki az 1-es mezben szerepel majd új együttesében.

Az 1. MCM-Diamant Kaposvár csapata vasárnap kezdi meg a felkészülést, a programban egy balatoni vitorláskirándulás szerepel csapatépítő-jelleggel, hétfőn pedig már a valódi munka is elindul a Kaposvár Arénában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában