Kézilabda

2019.03.30. 21:06

Szoros volt, de végül nyert a Győr

Nagyot küzdött a Siófok Győrben, az első félidőben még hárommal is vezetett, ám a második félidőben egy nyolc perces kihagyásnak köszönhetően nyolcgólos vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája címvédőtől.

Nagyot játszott az első félidőben a Siófok, Nze Minko játékát látva bizonyára elégedettek lehettek a zöld-fehér szurkolók csapatuk lelendő játékosát látva, hisz a francia remekül védekezett és kétperces kiállításokat, heteseket harcolt ki és nem mellékesen dobott hatot ebben a harminc percben. Sőt, a kapus Solberg is betalált, akinek ez már a harmadik gólja volt a szezonban.

Nze Minkoék meglepetésre tizenkilenc után hárommal is vezettek (7-10) az Audi Arénában, ám a szünetre vissza tudták venni az előnyt a zöld-fehérek Hansennek köszönhetően. Az utóbbi ötször volt eredményes a szünetig, az utolsó másodperces góljának köszönhetően vonultak egygólos hazai előnnyel pihenőre a csapatok.

A szünet után is tartották a lépést a balatoniak a negyvenkettedik percig, ekkor – egygólos győri vezetésnél (23-24) – mintegy nyolc perces gólcsend következett, ami el is döntötte a találkozót miután ezt a periódust 5-0 nyerték a házigazdák (23-29). Igaz, szorosabb végeredmény is születhetett volna, ám az utolsó öt percben már nem tudtak betalálni Khmyrováék, míg hazai oldalon a Groot, Bódi, Brattset hármas viszont igen. Groot öt büntetőt is dobhatott a fordulás után pedig az elsőben nem ítéltek hétméterest a hazaiak javára, ennek köszönhető, hogy a holland légiós nyolc góllal zárta ezt a félidőt, amivel kiemelkedett a mezőnyből.

Az első félidei tizenhat után viszont a balatoniak ezt a másodikat végül „csak” tizenegy dobott góllal zárták, melyben Böhme volt a legeredményesebb siófoki öttel, melyből kettő büntetőből született.

Győri Audi ETO KC – Siófok KC 35-27 (17-16)

Győr, Audi Aréna, 5000 néző. vezette: B. Pech, Vágvölgyi.

Győr: Leynaud – Bódi 5, Tomori 2, Pintea, Oftedal 2, Amorim 1, Görbicz 2. Csere: Grimsbö (kapus), Groot 10(5), Knedlikova 3, Brattset 2, Hansen 6, Kristiansen 1, Puhalák 1. Edző: Danyi Gábor.

SKC: Solberg 1 –Böhme 7(4), Gonzalez, Nze Minko 8, Jezic 5, Perianu 3, Auostin 1. Csere: Dedu (kapus), Janjusevic, Khmyrova 2, Elghaoui. Edző: Tor Odvar Moen.

Kiállítások: 10(8), illetve 10(4) perc.

Hétméteres:5/5, illetve 4/4(2/2).

Ez a nyolc gól nem tükrözi hűen a meccs képét, nem volt ekkora különbség a két csapat között – értékelt Danyi Gábor, a Győr edzője. – Szinte végig egy nagyon szoros meccs volt, és talán furcsa, amit mondok, de örülök ennek. Találkoztunk egy nyitott védekezéssel, amit az ellenfelünk remekül játszott. Rámutattak arra, hogy milyen problémáink vannak, és miben kell javulnunk. A második játékrészben fokozatosan vettük fel a saját ritmusunkat. Gratulálni szeretnék a Siófoknak.

Összességében nézve a mérkőzést elégedett vagyok, hiszen negyvenöt percig nagyon jól játszottunk, és meccsben voltunk –mondta Tor Odvar Moen, az SKC edzője. – A maradék tizenöt percben viszont kijött a különbség, az, hogy a Győrnek két kiváló sora van. A világ legjobb csapatáról beszélünk, emelni tudták a szintet, váltottak és megnyerték a meccset.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában