labdarúgás

2019.10.06. 19:42

Újabb hazai döntetlen, ötödik a Siófok

Bora első bajnokiján góllal kezdett, mely egy pontot ért a házigazdáknak, akik kétgólos hátrányból álltak fel. Nem lett ugyan meg a győzelem, ám ez már egymás után a tizenegyedik veretlen bajnokija volt a balatoniaknak.

Keszthelyi Zoltán

Fotó: NemA

A Soroksár SC után az FC Ajkával is döntetlen játszott a BFC Siófok, ám amíg előbbi védekezésből kontrákat játszó ellenfél volt, az utóbbi ”agresszívebb” stílust képviselt, hiszen már saját térfelén próbálták megállítani a hazai támadásokat. Nem csak ez, hanem Horváth Péter hiánya is gátolta az utóbbit, akinek posztját Magasföldi foglalta el.

Az első tizenöt perc egyértelműen a vendégeké volt: rúgtak négy szöglelet és két lehetőségük is, ám a vezetésüket egy Bencze, Soltész elleni szabálytalansága miatt megítélt büntető hozta meg a számukra. A folytatásban a balatoniak is adtak életjelet magukról, Jánvári fejesénél a gólvonalon mentettek a védők.

 

Rögtön a szünet után, egy baloldali szabadrúgás után pedig jött a második…

Ezt követően új mérkőzés kezdődött, amiben közrejátszott, hogy Balogh becserélésével Szakály a pálya közepére került és bizony Magasföldivel nehéz pillanatokat okoztak a zöld mezeseknek. A szépítés Magasföldi nevéhez fűződik, akiknek ez volt az első találata a szezonban, utoljára májusban szerzett gólt.

A folytatásban nagy nyomás alatt voltak a vendégek, de nem tudták kihúzni, mert érkezett csereként a belső védő Bora! Az utóbbi azonban ezúttal centerként tette a dolgát, ráadásul remekül. Jól fejelte le a labdákat, remekül osztotta ki a társaknak, a gólja pedig igazi mestermunka volt. Egy támadó sem csinálhatta volna jobban! A Balmazújvárosból érkezett labdarúgónak ez volt az első bajnokija sárga–kék mezben, ennél jobb bemutatkozást nehezen lehetett volna elképzelni tőle. Nagy kár az első egy óráért, melyet az utolsó harminc percben már nem tudtak meg nem történtté tenni Izingék, így be kellett érniük az egy ponttal. Nagy kár érte, mert a legutóbbi, Soroksár elleni hazai bajnokival ellentétben ezúttal meg lehette volna a három bajnoki pont. Ez utóbbi két döntetlennek köszönhetően Gál István együttese visszacsúszott az ötödik helyre. Öröm azonban az ürömben, hogy ez már egymás után a tizenegyedik veretlen bajnokija volt hazai pályán a BFC Siófoknak!

 

Merkantil Bank Liga NB II – 12. forduló

BFC Siófok – FC Ajka 2–2 (0–1)

Siófok, Városi Stadion, 400 néző. Vezette: Farkas Tibor (Kovács Gábor, Baghy Csaba)

BFC Siófok: Hutvágner – Csilus T., Lorentz, Izing, Jánvári – Horváth A., Réti (Balogh B., 52.p.) – Szakály D., Tajthy T. (Bora, 80.p.), Bencze M. (Zamostny, 64.p.) – Magasföldi. Vezetőedző: Gál István.

FC Ajka: Horváth D. – Nagy E., Heffler T., Kenderes, Nagy B. – Csizmadia – Soltész (Szabó N., 76.p.), Stoiacovici, Nagy I. (Görgényi, 83.p.), Lengyel B. – Nagy K. (Oláh, 92.p.). Vezetőedző: Kis Károly.

Gólszerzők: Lengyel B. (21.p. – tizenegyesből), Nagy K. (47.p.), Magasföldi (58.p.), Bora (89.p.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában