kézilabda

2020.04.17. 22:17

Újabb igazolásokat jelentett be a Csurgói KK vezetősége

A K&H Liga Férfikézilabda NB I.-ben szereplő csapat honlapján jelentette be, hogy a somogyiaknál folytatja pályafutását a szerződést hosszabbító – saját nevelésű kapus - Füstös Ádám, aki jövőre Tatai Péterrel és Pallag Péterrel felel majd a csurgói kapuk őrzéséért. 

A szakmai stáb nagy jövőt jósol fiatal kapusnak, akit mindenképpen szeretnének a másodosztály felnőtt mezőnyében is „játékban tartani”, fiatal kora miatt azonban még az ifjúsági együttesnek is nagy erőssége lehet.

Szeitl Erik szerződése szintén meghosszabbodott az elmúlt időszakban. A 22 éves beálló 2017-ben Veszprémből érkezett Csurgóra, ahol mára már első számú beállóvá nőtte ki magát. A decemberi, hazai Balatonfüred elleni mérkőzésen 4 góllal vette ki a részét a fontos győzelemből, attól kezdődően pedig egyértelműen a csurgóiak egyik meghatározó játékosa lett, amit a tavaszi szezon során elért 22 találata (6 mérkőzésen) jól bizonyít.

„Füsihez” és Erikhez hasonlóan Vasics Markó is marad Csurgón, ő a nyáron negyedik csurgói szezonját kezdheti meg. A korábbi gólkirály ebben az idényben is az egyik „gólfelelőse” volt a somogyiaknak, annak ellenére, hogy kézsérülés miatt tavasszal csak egy mérkőzésen állhatott csapat rendelkezésére, ám a nyáron – remények szerint – már teljes intenzitással vághat bele a munkába.

Két új játékos Csurgóra igazolását is bejelentették. A 24. születésnapját szerdán ünneplő jobbátlövő Grega Krecic a somogyiaknál folytatja pályafutását, aki Koperből igazol Csurgóra. Fiatal kora ellenére évek óta a koperiek egyik kulcsembere, tavaly 32 mérkőzésen 145-ször volt eredményes, míg idén 21 mérkőzésen 123 gólnál járt a bajnokság lezárásakor.

Szintén új igazolása klubnak a szerb irányító Mladen Krsmancic, aki korábbi EHF-kupa ellenféltől, a spanyol Anaitasuna csapatától érkezik Csurgóra. Ez volt a második szezonja a pamplonai csapat színeiben, tavaly 29 találkozón 80, míg idén 19 mérkőzésen 55 gólt ért el a spanyol élvonalban. Érdekesség, hogy Mladen bátyja is az NB I.-ben kézilabdázik, Marko Krsmancic ugyanis tavaly nyártól a Dabas játékosa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában