röplabda-előzetesek

2019.04.11. 10:55

Újabb nagy lépést tehet a fő célja felé a Diamant

Az 1. MCM-Diamant Kaposvár és a Fino is pályára lép csütörtökön, a hölgyek hazai pályán a Haladással, míg az urak idegenben a Kazincbarcikával játszanak.

Sonline

Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem női röplabdacsapata hazai pályán, míg a Fino Kaposvár együttese idegenben lép pályára csütörtökön. A hölgyek 18 órakor a Hungast-Haladást fogadják, az urakat pedig 20 órakor szólítják majd pályára a Vegyész RC Kazincbarcika otthonában.

A hölgyek az Extraliga-kvalifikációban eddig hat mérkőzést játszottak, négyszer győztek és kétszer vesztesen hagyták el a pályát. Sasa Nedeljkovic vezetőedző tanítványai az MTK-tól és a Hungast-Haladástól is idegenben kaptak ki. Tehát van miért törleszteniük a szombathelyiek felé a somogyiaknak, ráadásul, ha hazai pályán 3–0-ra nyernek, akkor velük szemben a szettarányuk is jobb lesz, hiszen Vas megyében egy játszmát el tudtak csenni Miklai Zsanették. Mivel az előző játéknapon fordult a kör, így egymás után kétszer is a Budaörssel csaptak össze a Diamant-lányok, akik – két vesztes találkozó után – visszataláltak a győzelem útjára, hiszen Kaposváron nagyon simán, míg vendégként 3–1-re diadalmaskodtak. Persze a lányok jól tudják, hogy a három győzelemmel és ugyanennyi vereséggel a tabellán harmadik helyezett Haladás sokkal nagyobb játékerőt képvisel, mint a budapestiek.

Nem vár könnyű feladat a Fino Kaposvárra sem, hiszen ők az Extraliga döntőjéért állnak harcban a Vegyész RC Kazincbarcikával. A három győzelemig tartó párharc első felvonását – a pályaelőnyt kihasználva – a borsodiak nyerték. A meccs után sokan már odaadták volna a finálé egyik helyét a bajnoki címvédőnek, de a Demeter-sereg hazai pályán ismét bebizonyította, nagyot hibázik, aki leírja a rekord­bajnokot. Ifjabb Nagy Péterék ugyanis ellentmondást nem tűrő játékkal rukkoltak elő, és bár az első és a harmadik játszma szorosan alakult, de az össz­kép alapján kijelenthető, egy pillanatig sem forgott veszélyben a Fino győzelme.

Nagy fegyvertény lenne, ha a Kazincbarcikán is nyerni tudnának Horváth Kristófék, s nemcsak azért, mert a Vegyész nyerte az alapszakaszt, ráadásul ezzel elvennék a VRC pályaelőnyét, hanem azért is, mert finoman szólva sem nyerni járnak a csapatok az Extraligában a Don Bosco Sportközpontba. Ez a siker óriási lökést adhatna a somogyiaknak a folytatásra, és a somogyi megyeszékhelyen már kiharcolhatnák a döntőbe jutást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában