Női labdarúgó Eb-selejtező

2019.02.21. 15:26

Világbajnoki bronzérmest is kapott a női labdarúgó-válogatott

Többek között a világ legjobbjai közé tartozó svédekkel került azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportba a magyar női labdarúgó-válogatott a Nyonban tartott csütörtöki sorsoláson.

Markó Edina szövetségi kapitány harmadik kalapból kihúzott együttese a skandinávok mellett még – erősorrendben – az izlandiakat, a szlovákokat és a letteket kapta ellenfélül. A svéd csapat 2011-ben vb-bronzérmes volt, két évvel később pedig az elődöntőben búcsúzott az Eb-n.

„Tudtuk, hogy legalább két erősebb ellenféllel kell majd játszanunk. Az első kalap csapatai jóval magasabban jegyzettek nálunk. A másodikból Izlandot kaptuk, amely Európa elitjéhez tartozik. Szeretnénk az utolsó meccsig versenyben maradni” – idézte Markó Edinát a magyar szövetség (MLSZ) Twitter-oldala.

„A sorsolást látva most is világos, hogy reálisan a harmadik helyért lehetünk versenyben, a második helyhez nagyon nagy bravúr kellene. Ugyanakkor a távlati céljaink miatt, különös tekintettel a 2025-ös kontinensbajnokság rendezésének megpályázására, fontos lenne, hogy a csapat és a magyar női futball fejlődése a mostani sorozatban látható legyen” – mondta Török Gábor, az MLSZ női bizottságának elnöke.

Az angliai kontinensviadalra a kilenc selejtezőcsoport győztese és három legjobb másodikja jut ki, a házigazdák automatikus résztvevők. A további hat második helyezett 2020 októberében pótselejtezőt játszik a fennmaradó három helyért.

A kvalifikációs sorozat idén augusztusban kezdődik, a tornát 2021. július 11. és augusztus 1. között rendezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!