jegyzet

2018.05.02. 06:30

Viszlát, Andrés!

K. Mayer András

„Bárcsak örökké tartana, én szeretném ezt a legjobban, de mindennek megvan a kezdete és a vége” – fogalmazott a Barcelonától az idény végén távozó Andrés Iniesta.

Újabb klasszis lép le a színről, s ilyenkor mi, sportszeretők ugyanúgy érzünk, ahogy ő: bárcsak örökké tartana. Bárcsak még évekig nézhetnénk őt a legmagasabb szinten, mert nem kopna a test, a sebesség. Az egyik kedvenc futballistám Iniesta. Amolyan szürke eminenciás a kinézete miatt, aki inkább lehetett volna az évfolyamtársam a töri szakon, mint profi futballista a Barcában, és simán el tudnám képzelni egy katalán középiskolában tanárként. De ő a pályán oktatott, s ott korántsem szürkén: játszott minden színen, színárnyalaton. Egy zseni. Tetkók nélkül, harsány nyilatkozatok nélkül, kirohanások, fülharapások, magánéleti botrányok nélkül. Nemcsak szeretik a szurkolók, hanem tisztelik is. Mint mondjuk Gigi Buffont.

Persze az idő kereke Iniesta miatt sem áll meg. Nem állt meg akkor sem, amikor először beleszerettem úgy istenigazából egy csapatba. A Manchester United volt az a kilencvenes évek végén a Yorke, Cole csatársorral, a középpályán Giggs, Butt, Beckham, a védősorban többek között Stam. Imádtam őket. Ahogy az 1999-es Bajnokok Ligája-döntőt is a hihetetlen végjátékkal, a felejthetetlen Sheringham- és Solskjaer-találatokkal.

Ma már természetesen egyikük sem játszik, hiszen jócskán túl vannak a negyvenen. A helyükre azonban újabb sztárok léptek,

a futballszínpad mindig telis-tele van élettel, színes egyéniségekkel, meghatározó alakokkal.

Az utóbbi években Lionel Messi és Cristiano Ronaldo emelkedett ki a többiek közül, s bizony az idő múlását nemcsak azon mérhetem le, hogy a fiam szép lassacskán utolér magasságban, szó szerint a fejemre nő, hanem hogy lassan az argentin és a portugál csillag is búcsút int – legalábbis azon a hihetetlenül magas szinten, ahol ők vannak. S bár az emberben ilyenkor óhatatlanul felmerül a kérdés, mi lesz majd nélkülük, kiket csodálunk majd az utánuk következő években, az élet (és a futballszakma) mindig megoldotta ezt a problémát, elvégre volt színház Maradona, Zidane, Scholes, Xavi után is.

Egyvalamit viszont nagyon sajnálok: azt, hogy sosem láttam futballozni Puskást. Csak fényképeken és régi filmkockákon nézhettem a szenzációs magyart, a történelmi góljait, s ilyenkor mindig irigykedtem édesapámra, aki annak idején élőben is megcsodálhatta. Neki viszont, sajnos, Messiék maradtak ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!