Farsang-kupa

Nagyon sokan megosztották, tetszikelték a napokban a közösségi médiában Dárdai Pál néhány mondatát. A korábbi magyar szövetségi kapitány, a Hertha vezetőedzője a következőket nyilatkozta: „Amíg sok utánpótlásedzőnél kizárólag az számít, hogy három ügyes gyerekkel megnyerjen egy tornát, felesleges reménykedni. Nem akkor vagy jó edző, ha a Farsang-kupán első vagy. Akkor vagy jó edző, ha az év végén feladsz öt-tíz-tizenöt képzett és futballért bolonduló gyereket a következő korosztályba.”

Nem kérdés, abszolút jól látja ezt Dárdai, miként az is igaz, hogy ezzel nem találta fel a spanyolviaszt. Pusztán jól, érthetően fogalmazott meg egy alapigazságot.

Ugyanakkor ha ezt a kijelentést tovább boncolgatjuk, rengeteg témát, jelenséget, a magyar futballra jellemző történést érinthetünk. Való igaz, a Farsang-kupán elért elsőség mit sem ér, ha évekkel később nem lesz jó, a sportágat imádó futballista az akkor brillírozó kissrácokból. Minden bizonnyal tisztában van ezzel az edzők többsége is. Ám ne felejtsük, nem csak ők vannak benne a rendszerben, hanem ott vannak a sportvezetők, klubelnökök, szakosztályvezetők. Ha ők nem azonosulnak ugyanúgy ezzel a gondolattal, mint a trénerek, akkor máris ott a baj.

Márpedig, tisztelet a kivételnek, nem azonosulnak. A pillanatnyi siker ugyanis sokszor jóval fontosabb, eladhatóbb, mint egy évekkel később learatható babér. Ez is érthető. Hiszen mivel tudják magukhoz csábítani, maguknál tartani a gyerkőcöket? Azzal, hogy nemcsak jó szakmai munkát biztosítanak, hanem a csapataik sikeresek is – a szülők ugyanis elsősorban utóbbit látják, s ha ez adott, akkor jó szívvel viszik oda csemetéiket.

Szóval kényes helyzet ez.

Ha az edző nem produkál eredményeket a csapatával, könnyen mehet a levesbe.

De nem csak a gyerekeknél megy ez így. Az utóbbi években, évtizedekben kismilliószor tapasztaltuk a magyar futballban, hogy egy húszévest még csak nagy tehetségként, s nem kész játékosként emlegették. Ahelyett, hogy már rég beépítették volna a felnőtt csapatba, épphogy oda-odatették a környékére, játéklehetőséget alig kapott. Csak szagolgathatta a puskaport.

Emlékszem, néhány éve az egyik baranyai klub vezetője panaszkodott nekem. Hiába mondta el többször is az NB III-as csapat edzőjének, hogy neki nem fontos a helyezés, hanem az a lényeges, hogy a fiatalokat beépítse, a tréner inkább a tutira szavazott, az idősebb, kipróbált futballistákat játszatta. A vége az lett, hogy jó bajnoki eredmény ide vagy oda, egy idő után elköszöntek egymástól.