JEGYZET

2018.10.25. 06:30

Húzóerő

Fenyő Gábor

Azt mondják, különleges varázserővel bír a mennyei megyei. Egyrészt itt olyan neves játékosok terelgetik a labdát, akik ugyan levezetni érkeznek, de azért még meg akarják mutatni, hogy kik ők. Másrészt pedig a helyi fiatalok számára ez lehet a kitörési pont. Ha valaki ugyanis meccsről meccsre ontja a gólokat vagy éppenséggel hosszú időn át érintetlen marad a kapuja, arra azért idővel máshol is felfigyelnek.

Hatalmasat tud lökni egy csapaton, ha olyan meghatározó, sok nagy csatát megélt játékossal erősítenek, aki közel a negyvenhez, vagy azon is túl még mindig kőkeményen odateszi magát.

A Somogy megyei pontvadászatban több példa is van erre.

Az éllovas Balatonlellétől például nem pontot rabolni bravúr – ez eddig egyébként még senkinek sem jött össze –, hanem gólt lőni nekik. Túl a bajnoki sorozat egyharmadán ez eddig csak a Segesdnek és a Toponárnak jött össze. Más kérdés, hogy válaszul Segesden egy tízest rámoltak be, a toponáriakat pedig négy góllal küldték haza. A lelleiek már most több mint félszáz szerzett gólnál járnak, s a gazdag termésből Hegedűs Gyula is kiveszi a részét. A lellei egylet 38 éves csapatkapitánya – aki korábban számos élvonalbeli klubban megfordult, s háromszor is bajnoki címet ünnepelhetett – hátul söpröget, ám a szögleteknél rendre feljön az ellenfél kapuja elé, s ha már egyszer arra jár, akkor be is bólintja a labdát.

Az újonc Hetesnek nem sok jót jósoltak, már ha nem tudnak kellően erősíteni. Aztán egy lakodalomban sikerült meggyőzni a 39. életévét taposó Balajcza Szabolcsot, ugyan legyen már a kapusuk. Ő pedig azt mondta, hogy miért ne. Végül is több mint két évtizede innen, a megyéből indult, s itt is fejezi be a játékos-pályafutását. Mérőben kezdte, Kaposváron, a Rákócziban kóstolt bele az NB I-be, majd 11 szezont húzott le a fővárosban lila-fehérben. Most Hetesen vigyáz a kapura, méghozzá sikeresen, hiszen a hetesiek a lelleiekhez hasonlóan még mindig veretlenek.

A bajnoki címvédő Nagyatád – amelyet az a Keszei Ferenc irányít, aki anno több élvonalbeli csapatot is dirigált – ellenben csak vergődik. A Nagykanizsa elleni osztályozó, pontosabban annak a számszerű végeredménye láthatóan nagyon megfogta őket, s csak most kezdenek magukra találni.

A nagy öregek mellé a többiek is szeretnének felzárkózni, minél jobban megfelelni, ami aztán hozza az eredményeket, na meg az újabb nézőket. Idővel pedig egyre többet beszélnek róluk – még a megyehatárokon túl is –, ami csak jót tesz a település imázsának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!