jegyzet

2019.10.22. 06:30

Disznóságok

Fábik Tibor

A Dunaszerdahely – Kalmár Zsolt, Vida Máté és Vida Kristopher csapata – tizenkét forduló után a harmadik a szlovák labdarúgó-bajnokságban, négy ponttal lemaradva a Slovan Bratislava, kettővel a Zsolna mögött, ám a DAC-drukkereket most főképpen nem az foglalkoztatja, hogyan lehet utolérni a két riválist. Hanem az, hogy mi lesz a klub új kabalafigurája, amely a nyugdíjba küldött szörnyű sast, Dacikát váltja.

A Dunaszerdahelyi AC még június végén írt ki pályázatot, majd szeptemberben a honlapján bemutatta a győztest, egy grafikán Mangalacit, a mangalicát.

A klub prezentációja szerint a Magyarországon kitenyésztett világhírű sertésfajta kifejezi a klub értékeit: harcias, szívós és ellenálló. A DAC-drukkerek többsége azonban infarktus közeli állapotba került, hogy egy mangalica lenne a kabalafigurájuk, ami magas labda az ellenfelek szurkolótáborának: úgymint folyamatos röfögés, beszólásként megkaphatják, hogy „mentek a vágóhídra”, a szlovákok azt is skandálhatják, hogy „disznó magyarok”. Az internetes felháborodás elsöpörte Mangalacit, két nap múlva már nyoma sem volt a klub honlapján.

Ám

unalmas világban élnénk, ha mindenhol sas, medve vagy oroszlán lenne a kabalafigura,

hiszen például – ne menjünk messzire – az MTK-nál Gedeon, a liba az. Van, ahol élő háziállat tölti be ezt a szerepet.

A Köln csapatánál 1950-ben debütált I. Hennes, jelenleg pedig IX. Hennes regnál, akit az idei szezonnyitón 50 ezer szurkoló előtt mutattak be. Megjelenésében kétségkívül arisztokratikusabb, mint bármelyik malac, Mangalaci viszont tényleg szívós fajta, mert újra feltűnt a színen.

A napokban két kampányvideóban jelentkezett, az elsőn vonaton megérkezett Dunaszerdahelyre, a másodikban pedig levelet írt a szurkolókhoz. De megszólalt Világi Oszkár klubtulajdonos is, aki azt fejtegeti, hogy a mangalica egy Kárpát-medencei faj, már a kihalás szélén állt, de sikerült fennmaradnia, és ma már az egész világon ismert hungarikum. Jelképe annak, hogy a vesztes fel tud állni. Az üzletember szerint Mangalaci egy bohókás figura, akinek fel kell vidítania a szurkolókat, de nekik ettől még nem kell azonosulniuk vele. Az ellenfelekkel pedig nem kell foglalkozniuk. A tulajdonos mindenesetre nem akarja ráerőltetni az akaratát a szurkolókra, Mangalaci sorsáról „népszavazáson” döntenek.

A legutóbbi szurkolói hozzászólásokat olvasgatva, Manga­laci időközben kétségkívül sokakat maga mellé állított, de nem áll nyerésre. Lehet, hogy a vágóhídon fogja végezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!