jegyzet

2021.08.18. 06:30

Kiütve

Fábik Tibor

A tokiói olimpia egyik nagy magyar pillanata volt, amikor a karateversenyeken a férfiak 75 kg-os súlycsoportjában Hárspataki Gábor vesztésre állva az utolsó másodpercben (!) eltalálta japán ellenfelét, így ő jutott be az elődöntőbe. Ott már nem bírt el egy ötszörös világbajnok azerivel, de karatében az elődöntők veszteseire nem várt újabb meccs, mindketten harmadikként zártak, így az MTK 25 éves versenyzője is bronzérmes lett. Ez történelmi bronz, hiszen a sportág Tokióban mutatkozott be az olimpia műsorán, és bizonyára sokan gondolják, hogy Hárspataki három év múlva, a párizsi ötkarikás játékokon is jó eséllyel indul majd harcba az éremért.

Nos, ehhez először is gyorsan át kellene képeznie magát bréktáncosnak, mert, kapaszkodjunk meg, Párizsban a bréktánc váltja az olimpiai programban tiszavirág-életű karatét. Ez amúgy nem új hír, már 2020 végén megszületett a döntés, és el lehet sütni, hogy ha Chuck Norris ott van a szavazáson, akkor biztosan más a végeredmény, legfeljebb utána választani kellett volna néhány új NOB-tagot…

A japán gyökerű karate Tokióban azért is kerülhetett be az olimpiai programba, mert ebbe a mindenkori házigazdának is van beleszólása. Ám szó nincs arról, hogy a rendező ország mindent vitt volna. Mi több, a nyolc versenyszám aranyérmei nyolc különböző országba jutottak, Japánban is csak egy maradt. A sportág az olimpiai létszámot sem terhelte meg, hiszen összesen nyolcvan versenyző indulhatott, a kvalifikáció alapján a földkerekség legjobbjai. A 37 ország közül 32 szerzett érmet, s a széles bázist az is jelzi, hogy a karate legutóbbi világbajnokságán 131 ország indult.

A bréktáncosok azonban kiütötték a karatésokat az olimpiai programból. A NOB célja deklaráltan a fiatal célközönség megszólítása, ami tetten érhető volt a tokiói játékokon is. Olyan jól sikerült, hogy az olimpián a karatéhoz hasonlóan most debütáló gördeszkában a női street versenyszámot a 13 éves japán Nisija Momidzsi nyerte meg, megelőzve a szintén 13 éves brazil Rayssa Lealt és a 16 éves japán Nakajama Funát. A nők park számában az ezüst pedig a 12 éves japán Hiraki Kokonának jutott.

Ám ha zömmel gyerekek versenyeznek az olimpiai érmekért az efféle új sportágakban, akkor gyanítható, hogy ezeket a versenyeket jórészt ez a korosztály nézi a mobiltelefonján. Márpedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szponzorainak nem ők jelentik a fizetőképes vásárlókat, talán ezen is érdemes lenne elgondolkodniuk a döntéshozóknak, mielőtt a NOB is nagy pofont kap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!