Jegyzet

2022.03.31. 06:30

Waltner lépése

Bódi Csaba

Waltner Róbert hirtelen bekövetkezett távozása után nem sokkal még csak az bizonyos, hogy „hallgat a mély”. Eközben a Zalaegerszegi TE labdarúgó-csapata pillanatnyilag olyan magasan áll az NB I-es tabellán, amelyről a legelkötelezettebb zalai hívek sem igen álmodoztak. A negyedik hely ezek szerint veszélyes pozíció, igaz, a honi élvonalban jelenleg mindegyik hely az, három kivételtől eltekintve. Gyorsan tegyük hozzá: ez „napi árfolyamon jegyzett” tény.

A 2021/2022-es kiírásban a 12 klub közül eddig kilencnél váltottak trénert, köztük az éllovas Ferencvárosnál, ahol Peter Stöger helyére Sztanyiszlav Csercseszov érkezett, és a harmadik Kisvárdánál is, ahol Joao Janeiro helyett Erős Gábor vette át az irányítást. A szabolcsiaknál ajánlat futott be a portugál trénerért, aki igent mondott a DAC-nak, míg a további edzőcserék annyiban hasonlóak, hogy kezdeményezőként mindannyiszor az egylet vezetése lépett, és nem a szakember kopogtatott az elnöki iroda ajtaján.

Waltner Róbert így tett. Mármint kérte szerződése azonnali felmondását. Ezt elfogadta a ZTE FC elnöke, így gyorsan rövidre záródott az ügy azzal megtoldva, hogy az egerszegiek az utolsó szálat is elvarrták a bejelentéssel, amely szerint a szezon végéig Molnár Balázs, az akadémia igazgatója irányítja a szakmai munkát. Waltner Róbert valószínűleg úgy cselekedett, mint minden, győzelemre törekvő, ambiciózus edző. Ha már ilyen jól fut a szekér, szeretett volna nagyot alkotni. Ráadásul ott, ahol játékosként húsz évvel ezelőtt bajnoki címet szerzett. A dobogótól tíz pont választja el a Zetét, ahogy tíz egység a különbség a kék-fehérek és a kieső helyen tanyázó Gyirmót, valamint az MTK között. Ebből nemzetközi szereplés aligha lesz, mint ahogy nagy valószínűség szerint a ZTE jövőre is az NB I-ben szerepel majd. Ha vezetői szemmel nézzük, így lehet idény közben pénzt keresni (lásd még: Babati, Zimonyi és Koszta távozása), de akár spórolni is. Ezt szokták fenntartható fejlődésnek vagy felelős gazdálkodásnak nevezni.

A szurkolók azonban irtóznak az efféle megközelítéstől, ahogy az edzői szakmai képviselői közül sem áll be mindenki abba a sorba, ahol elsődlegesen a tulajdonosi szemlélet érvényesül. 

Nem kellemes érzés, ha a tréner alól eladják a csapatot. 

Talán ez áll Waltner kenyértörésének hátterében. Talán más. Akárhogy is, de nagy kár, hogy így fejeződött be ez a kapcsolat, miközben tudjuk, a magyar foci mindig képes meglepni az embert.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!