És te, Stine?

Szilágyi László

A Kisalföldön jó lehet várandósnak lenni, főleg akkor, ha a gyermeket váró illető norvég, és a Győri Audi ETO-ban kézilabdázik. Sportágtörténeti rekordot állított fel Kari Brattset Dale, Veronica Kristiansen és Silje Solberg. A női kézilabdában még nem volt arra példa, hogy egyazon nemzet három, külföldön játszó képviselője egy éven belül bejelentette volna, hogy gyermeket vár. Kari Brattset Dale volt az első, ő tavaly áprilisban ment szülési szabadságra, őt követte idén januárban Veronica Kristiansen, és legújabban Silje Solbergből is anyukajelölt lett.

Az első két ügyet az első perctől kezdve a nyilvánosság elé tárta a klub: hivatalos csatornáin számolt be az új családtag érkezéséről. Solberg ügyét kezdetben elhallgatta, a Törökországban dolgozó túlbuzgó operatőrök segítettek értelmezni az egyébként nem túl bonyolult történetet.

A világ- és Európa-bajnok kapus egymás után két tétmérkőzésen, a Mosonmagyaróvár elleni NB I-es bajnokin és a Kastamonu ellen sem védett, ráadásul a győriek ügyvezetője a BL-meccs alatt éppen a klub korábbi kapusával, a tavaly nyáron visszavonult, azaz szezon közben ingyen megszerezhető Amandine Leynaud-val beszélgetett. Innentől nem volt nehéz összerakni a mozaikot, és mivel szerdán a magyar szövetség hivatalosan is regisztrálta Leynaud-t az ETO új játékosaként, csak az nem értette a fölöslegesen túlbonyolított kapuskérdést, aki nem akarta. Solberg lesz a harmadik norvég kézilabdázó Győrben, aki (remélhetőleg egészséges) gyereknek ad majd életet.

Már csak Stine Oftedalon múlik, hogy meglesz-e a norvég mesternégyes Győrben.

A győri szurkolók szerencséjére az irányító életében másfél évvel az olimpia előtt nem központi kérdés az anyaság. A párja, a Kiel BL-győztes balszélsője, Rune Dahmke nem gyakran látja őt a zsúfolt versenyszezon alatt.

Bár alighanem felkacagnak Győrben, amikor ezt olvassák. Jelena Despotovicról sem hitte senki, hogy a szegedi szélső, Bogdan Radijovevic keresztbe szeli miatta az országot. Aztán mégis így lett, a montenegrói átlövő 2022 őszén szült. Valami tényleg lehet Győrben, nem is kell ennél jobb klíma, és ezt a magyarok is tudják: a klub ikonja, Görbicz Anita tavaly novemberben adott életet a második gyermekének.

A jóérzésű szurkoló üdvözli az új és a leendő csemetékről érkező híreket, majd eluralkodik rajta az aggodalmaskodó szeretet, amit a klubja iránt érez. És ekkor legszívesebben feltenné a kérdést a csapat irányítójának: És te, Stine…?