Sztárvilág

2010.03.13. 11:22

Újra képernyőn a régi nagy kedvenc!

Hitt abban, hogy várnak még rá televíziós feladatok, s így is lett. Geszler Dorottya egy új televíziós csatornán térhet vissza.

Kiskegyed Online

Egy évtizede még nap mint nap a kamera előtt állt, de úgy tűnik, egy ideje visszavonult. Vajon tudatos döntés volt ez, vagy egyszerűen így alakult az élete? „Nem szerettem volna mindenáron visszarohanni a képernyőre, miután megszületett Laura lányom. Tehát tudatos döntés volt, hogy átmenetileg „kivonjam magam a forgalomból, hiszen úgy éreztem, az első időkben a gyermekem mellett a helyem.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A pilates után a jógával ismerkedik, mert a két mozgásforma több ponton is rokonítható.
[/caption]

A gyermekvállalás általában kényes téma a nők életében: egyesek sokáig húzzák-halasztják a döntést, még befejeznek egy-egy munkát. Aztán amikor már készen állnak, nincs meg a megfelelő apajelölt. Számomra minden adott volt, ráadásul akkoriban éppen egy kéthetente jelentkező könnyűzenei műsort vezettem egy kivételesen rugalmas stábbal. Odajöttek a lakásomra forgatni, így szó szerint két szoptatás között vettük fel a műsorokat.

Dorottya nem tartott attól, hogy, ha otthon marad babázni, lassan megfeledkeznek róla. Hitt abban, hogy megtalálják majd a megfelelő műsorok. Mindig is szabadúszó volt, hiszen tudta, nem neki való a kötött munkaidő, és bosszantják a felesleges feladatok.



Miután a képernyőn már bizonyított, új kihívást keresett: pilates-edző lett. „Jól tudtam, hogy mindenki furcsán néz majd rám, mert nem értik, mit keres egy műsorvezető egy fitnesz-rendezvény pódiumán – folytatja Dorottya. – Még azt is megkérdezték tőlem, van-e oktatói minősítésem. Pontosan azért jártam több helyre is tanulni, hogy bebizonyítsam, megállom a helyem edzőként is. Ennek a mozgásformának sok irányzata ismert, és én ezekből többet is megtanultam. Jártam Amerikában is képzésekre, és használom a kiegészítő sporteszközöket is. Eszemben sem volt egy hétvége alatt elsajátítani ezt a tudást, öt évet vártam rá, hogy beérjen a siker gyümölcse.”
A kitartó tanulás jutalma az lett, hogy Dorottya tavaly kiérdemelte a testre és lélekre ható sportok legjobb oktatójának járó szakmai címet.

További részletek Geszler Dorottya életéből a Terefere magazinban!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!