Zene

2017.08.06. 07:53

Eljárás indult Ukrajnában a Scooter ellen

Egy koncert miatt tört ki a balhé.

Eljárást indított Ukrajnában az ügyészség a Scooter német technozenekar tagjai ellen, mert pénteken felléptek egy zenei fesztiválon az Oroszország által jogellenesen elcsatolt Krímben – tudatta egy interjúban Ukrajna berlini nagykövete.

A Funke Mediengruppe médiacsoportnak adott interjúban Andrij Melnik világossá teszi, hogy a zenekar súlyos jogi következményekre számíthat.

Ez nem csak botrányos, hanem bűncselekmény – húzta alá Melnik.

„Ez nem valami apró kihágás, hanem egy súlyos bűntett, melynek következményei lesznek” – hangoztatta a diplomata.

A Scooter a Szevasztopolhoz tartozó Balaklavában lépett fel a ZBFest nevű zenei rendezvényen. H.P. Baxter, a zenekar frontembere a múlt hónapban azt mondta: zenélni mennek a Krím félszigetre, nem politizálni. Az ellenük indult eljárást egyelőre nem kommentálták.

Kijev rendszerint kitiltja Ukrajnából azokat, akik jogellenesen látogatnak el az Oroszország által 2014-ben a nemzetközi jog semmibevételével elcsatolt Krímbe, amelyet a nemzetközi közösség továbbra is Ukrajna részének tekint, s elcsatolását semmilyen formában nem ismeri el. Kijev előre figyelmeztette a zenekart, hogy ha a Krímbe látogatnak, akkor Ukrajnában akár nyolcéves börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk.

A Krím elcsatolása miatt az Európai Unió is szankciókat vezetett be a Krímmel szemben; uniós állampolgárok szinte semmilyen üzleti tevékenységet nem folytathatnak a félszigeten, így a Scooter még Németországban is számíthat következményekre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!