a divat hercegnője

2018.10.25. 11:37

Ismét itthon van Nanushka!

Szandra elmondása szerint izgatottan készülnek az október 27-i bemutatóra.

A világsztárok kedvenc magyar divattervezője, Sándor Szandra végre Budapesten is bemutatja kollekcióját. New York és London után Nanushka hazatér, hogy elbűvölje a hazai közönséget is – írja a Borsonline.

Sűrű hónapokat tudhat a háta mögött Sándor Szandra és csapata. A Nanushka márka tervezője rengeteget dolgozott, hogy ruhái meghódítsák a közönséget. A sok munkának meglett a gyümölcse, hiszen a Nanushka egyedüli magyar márkaként a hivatalos program részeként szerepelhetett a New York Fashion Weeken, majd ezt követően a csapat Londonba utazott, ahol megnyílt a márka pop-up boltja is a legendás Liberty áruházban.

Rengeteg munka, annál is több egyeztetés és sok-sok kialvatlan éjszaka áll a hátunk mögött, de úgy gondolom, hogy az elmúlt hónapok minden pillanata megérte. Hatalmas szeretettel fogadtak minket külföldön, New Yorkban, Párizsban, és Londonban is rendkívül jó visszajelzéseket kaptunk, de most végre itthon vagyunk és Budapesten is megmutathatjuk a 2019 tavasz-nyári kollekciónkat.

Mindig büszkeséggel tölti el, amikor otthon, saját környezetének mutathatja be ruhadarabjait – nyilatkozta Sándor Szandra, a Nanushka tervezője. Szandra elmondása szerint izgatottan készülnek az október 27-i bemutatóra és az azt megelőző délelőtti brunchra.

Szeretnénk egy kicsit kedveskedni a hazai divatimádóknak és vásárlóinknak, ezért szombaton délelőtt 11 és délután 3 óra között a Nanushka üzletben várunk mindenkit szeretettel, egy kicsit kötetlenebb keretek között találkozzanak velünk. Minden érdeklődő megnézheti a ruhákat, felpróbálhatja őket, közben pedig akár egy finom kávét vagy egy proseccót is elfogyaszthat. Este pedig tíz órakor kezdődik a bemutatónk a Budapest Central European Fashion Weeken. Az biztos, hogy ezen a hétvégén nem fogunk unatkozni – mosolygott a fiatal divattervező.

Nagyon örülünk, hogy a Nanushka márka a divatipar egyik zászlós hajója lett, és hogy Budapest végre felkerült a divatvilág térképére. Reméljük, hogy a hazai közönség is úgy el lesz ragadtatva Szandra munkájától, mint a külföldi. Hatalmas büszkeség számunkra, hogy 2016-ban Szandráék mellett döntöttünk és befektettünk a márkába, hihetetlen eredményeket értek el az elmúlt években – tette hozzá Gurzó Anna, a GB&Partners igazgatóságának tagja.

Borítókép és fotó: borsonline.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!