Sitcom

2017.08.04. 16:45

Jó híreink vannak a Will és Grace rajongóinak

Ősszel nem egy, hanem két évadra tér vissza a sorozat.

És a készítők szerencsére figyelmen kívül hagyják majd a népszerű sitcom 2006-os befejezését, amely 20 évet ugrott előre az időben.

Természetesen visszatérnek a már jól ismert szereplők is, akiket ismét az Emmy-díjas Eric McCormack, Debra Messing, Sean Hayes és Megan Mullally fog alakítani. Az 1998-ban indult sorozat egy meleg ügyvédről szól, aki New York-i lakását egy barátnőjével osztja meg. A műsor sokak szerint segítette a melegek elfogadását, beemelte ábrázolásukat a populáris kultúra főáramába, jóval azelőtt, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság elfogadta volna a melegek összeházasodásának jogát 2015-ben.

Eric McCormack szerint legfőképpen viccesek szeretnének lenni, de természetes kulturális és politikai témák is megjelennek majd a sorozatban. Debra Messing arról beszélt, hogy a transznemű, pánszexuális és queer identitással kapcsolatos kérdéseket is feszegetni fognak.

Az új részekben Will és Grace 2017-ben még mindig együtt él, közel szintén meleg barátjukhoz, Jackhez, valamint a narcisztikus és dúsgazdag Karenhez, aki Donald és Melania Trumphoz fűződő barátságával dicsekszik majd – emelte ki a Karent alakító Megan Mullally. A producer Max Mutchnick szerint ez a helyzet izgalmas lehetőséget rejt magában a különböző vélemények megszólaltatására.

A producer társával, David Kohannal együtt hangsúlyozta: azért hagyják figyelmen kívül a 2006-os befejezést – amely szerint az egymástól eltávolodott Will és Grace-t 20 évvel később felnőtt gyermekeik hozzák ismét össze -, hogy visszatérhessenek a négy karakter lényegéhez.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!