legendák

2018.01.15. 13:34

Különleges Beatles-kiállítás nyílik Liverpoolban

A februárban nyíló tárlat a gombafejűek ötven évvel ezelőtti indiai látogatásának kulisszatitkaiba avatja be az érdeklődőket.

A Beatles in India című kiállítás február 16-án nyílik a liverpooli Albert Dock épületegyüttesben kialakított The Beatles Story elnevezésű zarándokhelyen.

A kétévesre tervezett tárlaton soha nem publikált Beatles-relikviák, képek és személyes beszámolók sorakoznak olyan emberektől, akik a zenekarral tartottak 1968 februárjában az észak-indiai Risikésbe.

John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr azért utaztak Indiába, hogy a Gangesz folyó partjánál fekvő város ásramjában, vagyis spirituális menedékhelyén nyugalmat találjanak és megtanulják a transzcendens meditációt Maharisi Mahes jógitól.

Az idillnek azonban hamar vége szakadt, amikor kenyértörésre került sor a zenészek és a jógi között: az akkori értesülések szerint Ringo Starrnak nem ízlettek a vegetáriánus ételek, John Lennon pedig hazugságnak nevezte Maharisi azon állítását, amely szerint teljesen önmegtartóztató életet él.

A légkör ugyanakkor kétségkívül segítette a Beatles kreativitásának kibontakozását. Számos dalt írtak ott, amelyek nagy része hallható a Fehér albumnak is nevezett The Beatles című duplalemezen.

A hamarosan nyíló tárlaton látható egyebek között Ravi Shankar néhai szitárművésznek, George Harrison mentorának egyik hangszere, amelyet az indiai zenész nevét viselő alapítvány adott kölcsön a liverpooli intézménynek. Shankar Harrisonra gyakorolt hatásának köszönhetően váltak az indiai hangszerek az 1960-as évek popzenéjének népszerű elemeivé.

A tárlat különlegességei közé tartoznak a Beatles egyik kísérője, a kanadai nemzeti filmbizottságnál dolgozó Paul Saltzman fotográfiái: ő készítette az indiai látogatást megörökítő emlékezetes képek egy részét.

Pattie Boyd, George Harrison korábbi felesége és testvére, Jenny Boyd, akik ugyancsak elkísérték a bandát Indiába, szintén felajánlották néhány személyes tárgyukat a kiállítás szervezőinek.

Borítókép: Wikimedia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!