Elsősorban anyuka vagyok – vallja Marozsán Erika

Az egyik legszebb magyar színésznő életének középpontjában a tízéves kislánya áll – derült ki abból a Marozsán Erikával folytatott beszélgetésből, amelyet a Vasárnap Reggel legutóbbi lapszáma közölt a Hot! című sztármagazin nyomán.

Újfehértón született Hogy emlékszik vissza az ott töltött évekre?

Tizenegy évesen költöztem Budapestre. Amit addig magába szív az ember, az meghatározó: illatok, színek, hangok, érzések... Nagy családi összetartozást éreztem. Apámék tizenegyen voltak testvérek. A nagypapa első felesége meghalt, ott maradt öt gyerekkel. A nagymamát, akinek volt egy pici babája, odavette dajkának. Egymásba szerettek, összeházasodtak, született még öt gyerekük. Vasárnaponként a nagyszülőknél ebédeltünk vagy vacsoráztunk. Kertészmérnök édesapámnak négy nővére volt. A mamám kereskedelmi főiskolát végzett, öten voltak testvérek, értelmiségi família.

Honnan ered a Marozsán név?

Örmény név, de a család évszázadok óta Magyarországon él. Az első tizenegy évemet meghatározta az elvágyódás. Hosszú, forró nyarakra emlékszem, poros, unalmas hétköznapokra. Szívesen utaztam Budapestre vagy a Velencei-tóhoz. Romantikusabb emlék, hogy decemberben leesett a hó, lovas szánon utaztunk rokontól rokonig, összegyűjtöttük őket, és mentünk a nagyihoz karácsonyozni.

Zenetagozatos általános iskolába járt, zongorázni tanult, aztán balettozott.

A bátyámmal együtt tanultunk zongorázni. Balettozni egy súlyos agyhártyagyulladás után kezdtem, az orvosok javasolták a mozgást. Anyukám, aki szintén elvágyódott Újfehértóról, hallotta a Balettintézet hirdetését, és elvitt felvételizni, sok ezer gyerek közé.

Az nagyon kemény iskola! Ilyen fiatalon el tudta dönteni, hogy balettozni akar?

A saját tízéves gyerekemen látom, hogy már milyen határozott önképe van, eltántoríthatatlan attól, amit elhatároz. Én is ilyen voltam. Sári nagyon tehetséges, a születése óta, genetikailag alkalmas a balettra. Elvittem New Yorkban a Lincoln Centerbe, ott tanult, aztán közölte, hogy nem szeretne balettozni: gimnasztikázni akar.

A férje, Hapák Péter táncot kezdett fényképezni, majd kiváló portréfotósként világsztárokkal dolgozik. Hol ismerkedtek meg?

Még itthon, aztán amikor engem Los Angelesbe hívott az ügynökségem, nem akartunk elválni egymástól, és ő is jött velem.

Balettintézeti növendékként titokban jelentkezett a Színművészeti Főiskolára. Mit szóltak otthon, amikor kiderült, hogy felvették?

Nem számítottam rá, hogy sikerül. De megpróbáltam, hogy ne érezzem úgy, hogy kihagytam valamit. Tizenöt évesen forgattam Az évszázad csütörtökig tartott című filmet, sikere volt, és én jól éreztem magam a filmesek között. Ráadásul volt egy osztálytársam, Popova Aleszja, akiről tudtuk, hogy sztár lesz – mellette azt éreztem, hogy talán másfelé kellene keresgélni. Otthon azt hitték, az én életem már el van döntve: végzés után megyek táncolni az Operaházba. Nem örültek a teljes pálfordulásnak. Eleinte kamaszos hülyeségnek gondolták a választásomat, de önfejű voltam, mint Sári, a kislányom.

Horvai István és Kapás Dezső osztályába vették fel. Csupa szép lány, jóképű fiú, és mindenki tehetséges volt. Hogyhogy nem vitte önöket a két tanár a Vígszínházba?

Az volt az elképzelésük, hogy maradjunk együtt, csatlakozzunk minitársulatként a színházhoz. De mindenki nagyon erős individuum volt, ki-ki a saját útját járta. Én a Székely Gábor-féle Új Színház tagja lettem, majd két évet töltöttem Kaposvárott.

A Szomorú vasárnap című film indította el a karrierjét Németországban. Hogy lett ebből amerikai folytatás?

A film nagy siker lett Amerikában. Egy ügynökség vezetője megnézte, és le akart szerződtetni, ha kiköltözöm Amerikába. Ennek már tizenkét éve. Jöttek közben persze a németországi felkérések is, és megszületett a gyerekem.

Kétéves volt Sári, amikor két évre hazajött vele. Hogy fogadták ezt az ügynökségnél?

A karrier szempontjából nem várt döntés volt. Bennem mérhetetlen vágy élt, hogy Magyarországra jöjjek. Nagyon hiányzott a színház. Filmet forgatni egészen más: az eltart néhány hétig, hónapig, aztán szétszélednek az emberek. A Centrál Színházban rendezte Bozsik Yvette a Kabarét, és megkaptam Sally szerepét. A Terápiát is akkor forgatták, abban is dolgoztam. Péter, a férjem pedig ingázott New York és Budapest között. A gyerekemmel töltött két év életem legizgalmasabb, legszebb két éve volt.

A magyar mellett a német és az angol nyelvre is szüksége van a hivatásához. Hogy ment a nyelvtanulás?

A német kiejtésem már elég jó volt, az angolom nem annyira, messze voltam az anyanyelvi szinttől, de gyorsan tanulok.

Otthon magyarul beszélünk, a kislányomnak magyar az anyanyelve.

Mindig magyarul meséltem neki, Janikovszky Évát, Lázár Ervint kívülről fújja, már Karinthyt is olvasunk. Próbálom bepótolni, hogy odakint nem tanul magyar irodalmat. Vigyázunk rá, hogy ne szippantsa be a digitális világ: napi negyven percre korlátoztuk a netezést. De a barátnőjével letöltöttek például egy kínai applikációt, és már a jeleket is felismerik, és alapszinten beszélgetnek kínaiul.

Mennyit vannak itthon?

Anyukámék berzenkednek, meddig tart még ez a külhoni lét. A nyarakat itt töltjük, nekünk az a nyaralás, hogy itthon vagyunk.

Most mutatták be Kasvinszki Attila Paraziták a Paradicsomban című filmjét, amelynek ön az egyik főszereplője. Mit vár ettől a fimtől, amelynek a kedvéért lemondott egy német forgatást

Szeretném, ha minél többen megnéznék. Nagyon különleges! Remélem, hogy ez a szatirikus történet a megrázó, fantasztikus világával olyan ikonikus kultfilm lesz, mint például a Trainspotting. A német film utána következett volna; nem tudtam vállalni, hogy megint hetekre elszakadjak a gyerekemtől.

Én elsősorban anyuka vagyok.

Amerikában teljesen megszokott, hogy egy színész producerkedik. Nálunk meghökkennek, hogy ilyen elképzelései vannak.

Egy amerikai filmet tervezünk, de szó van magyar forgatókönyvekről is. Elmentem egy iskolába, ahol a technikai dolgokat tanulom, belelátok a kulisszák mögötti világba.

Borítókép: Marozsán Erika egy tévésorozat forgatásán

MTI Fotó: Kallos Bea