koncert

2019.11.09. 18:28

Nálunk is bemutatja jövőre új lemezét a Nightwish (videó)

A 2015-ös Endless Forms Most Beautiful című lemezt követő új album felvételeit már befejezte az együttes.

Fotó: Andrea Beckers

Lassan már hagyománnyá válik, hogy az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb metal zenekara, a Nightwish a Papp László Budapest Sportarénában várja a hazai rajongókat egy-egy nagyszabású koncertre. Így lesz 2020-ban is, hiszen a napokban bejelentették a finn szimfonikus metal együttes következő turnéját: Budapesten bő egy év múlva, 2020. december 7-én játszanak majd, több előzenekar kíséretében.

A zenekar most is javában dolgozik: a holland származású énekesnő, Floor Jansen egy interjúban nemrég elmondta, hogy már befejezték a tavasszal megjelenő új lemez felvételeit, amely a 2015-ös Endless Forms Most Beautiful-t követi. Floor azt is elmesélte, hogy a csapat hosszas próbák után vette fel az új dalokat, és a visszatekintő Decades turné után most nagyon örülnek annak, hogy végre ismét együtt dolgozhatnak valami új megalkotásán.

És hogy milyen is a Nightwish koncert-élmény? Ízelítőt kaphatunk a zenekar friss videójából, amin a Devil & Deep Dark Ocean-t adják elő Buenos Aires-ben. Ez a felvétel is szerepel majd a Decades: Live In Buenos Aires című új koncertfelvételen, ami idén decemberben válik elérhetővé.

A budapesti koncertre idén november 12-én, kedden 11 órakor indul a jegyek értékesítése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!