koncert

2017.06.28. 13:28

Presser is dalt ír az új Budapest Bár lemezre

Idén ünnepli tizedik születésnapját a Budapest Bár, melyet egy tízállomásos turnéval ünnepel a zenekar.

Mediaworks Online / MTI

A zenekar július 6-án a Budapest Parkban kezdi meg a koncertsorozatot, amely decemberben zárul. A koncertek mellett júliusban jelentkeznek egy dupla válogatásalbummal, valamint ősszel kerül a boltokba a csapat vadonatúj nagylemeze. 

A turné állomásain különböző produkciókkal készülnek, a zenekar állandó tagjai mellett pedig közreműködik még számos vendégművész is, többek között: Szalóki Ági, Jordán Adél, Udvaros Dorottya vagy éppen a Quimby zenekarból ismert Varga Livius.

A november 13-án megjelenő lemez dalainak nagy részét a főváros, Budapest ihleti. Presser Gábor mellett a szerzők között lesz Másik János is, a lemezen helyet kap a társszerzőként általa jegyzett Cseh Tamás-féle Budapest című dal.

A Budapest Parkban megrendezésre kerülő koncert után a turné állomásai lesznek még a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál, a Tihanyi Szabadtéri Játékok, a Dohány utcai Zsinagóga, a pécsi Kodály Központ, az A38, a MOM Kulturális Központ, valamint decemberben a debreceni Kölcsey Központ, a Katona József Színház, végezetül pedig a Kongresszusi Központ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!