Terápia

2018.04.17. 16:42

Székhelyi József: Hatalmas diadalon vagyok túl

A kezeléseknek köszönhetően márciustól nyerésre áll a betegséggel szemben, a daganat harmadára zsugorodott.

Budapest, 2015. február 11. Székhelyi József (j) Ebes Károly és Malek Andrea (b) Szõnyi Ella szerepében Somogyi Gyula-Eisemann Mihály-Zágon István Fekete Péter címû kisoperettjének fotóspróbáján a Madách Színházban, Budapesten 2015. február 11-én. A színdarabot február 13-án mutatják be Puskás Tamás rendezésében. MTI Fotó: Honéczy Barnabás

Fotó: Honéczy Barnabás

A színművész novemberben jelentette be: tüdőrákja van – ő azonban nem adja meg magát a kórnak. A kezeléseknek köszönhetően március elején már arról számolhattunk be: nyerésre áll a betegség ellen, a daganat ugyanis harmadára zsugorodott – most pedig ő maga közölte a jó hírt: noha az áttétek még jelen vannak, az alapdaganat már el is tűnt a szervezetéből – írja a Borsonline.

Hatalmas diadalon vagyok túl, az alapdaganat, ami a tüdőm jobb lebenyében volt, nullára zsugorodott. A kemoterápia megölte, és az áttétek is sorvadnak, már alig észrevehetők – nyilatkozta Székhelyi József.

A Jászai Mari-díjas színész-rendező hozzátette: Most még egy végeláthatatlan kemotúrán veszek részt, de tudom, hogy én fogok győzni!

Borítókép: Székhelyi József (j) Ebes Károly és Malek Andrea (b) Szőnyi Ella szerepében Somogyi Gyula-Eisemann Mihály-Zágon István Fekete Péter című kisoperettjének fotóspróbáján a Madách Színházban, Budapesten 2015. február 11-én.

MTI Fotó: Honéczy Barnabás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!