jótékonyság

2017.11.08. 15:18

Sztárparádéval ünnepelték Elton John 25 éves AIDS-alapítványát

Bill Clinton és Aretha Franklin is tiszteletét tette a gálán.

Bill Clinton volt amerikai elnök és Aretha Franklin énekesnő is részt vett az Elton John által létrehozott AIDS-alapítvány 25. évfordulóján tartott keddi New York-i gálán, amelyen 4,4 millió dollár (1,2 milliárd forint) gyűlt össze a betegség gyógyítására. Az estén az is elhangzott, hogy 2030-ra leszámolnak az AIDS-járvánnyal.

Elton John meghatottan idézte fel annak az indianai kamasznak a történetét, aki a nyolcvanas években kirobbant AIDS-válságban a járvány elleni küzdelem egyik arca lett. A beteg Ryan White-nál tett akkori látogatása az egész életét megváltoztatta – mesélte, hozzátéve, hogy hat hónappal később a fiú elhunyt, de a White családdal való találkozás jobbá tette, „kijózanította” őt.

A 70 éves sztár néhai író barátjáról is megemlékezett a beszéde végén, aki 2015-ben hunyt el mellrákban: Ingrid Sischyt a nővérének nevezte, és mint mondta, most már a lelkében él tovább.

Az Elton John AIDS-alapítvány 1992-ben jött létre az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában pedig egy évvel később. Azóta a két szervezet már több mint 385 millió dollárt (103 milliárd forintot) gyűjtött, és ennek 98 százalékát a segítségnyújtásra használták fel.

„Az az élet, amelyet Elton John és David Furnish felépített, a baráti körük, és mindaz, amit tesznek, a leggyönyörűbb dal lesz végül, amit valaha Elton írt”

- fogalmazott Clinton a gálán.

A műsor házigazdája Neil Patrick Harris volt, de a fellépők között szerepelt Billy Joel, Sting, Sheryl Crow és Maxwell, valamint a színésznő Glenn Close és Susan Lucci is. Aretha Franklin, aki visszavonulását tervezi, egyebek mellett az I Say a Little Prayer és a Freeway című számot is előadta.

Borítókép: MTI/EPA/Oliver Lang

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!