Új anyagon is dolgoznak

2017.10.10. 13:09

Újra hasít az Európa Kiadó

A 80-as évek ismert underground zenekara október 21-én, szombaton a frissen felújított Óbudai Kulturális Központban ad koncertet.

A Menyhárt Jenő gitáros-énekes-igazgató köré épülő Európa Kiadó az utóbbi évtizedekben időszakosan működött, sokszor megújult. A zenekarnak számos korszaka és felállása volt – hangzott el az M1 csatorna műsorában.

Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó frontembere, dalszerzője felidézte: az elmúlt év végén ...Valahol lenni... címmel adtak ki CD-t a korábbi felállással, ez tekinthető egy hároméves korszak lezárásának is.

Elérkezett az ideje a változtatásnak, továbblépésnek – fogalmazott.

Elmondta: az idén új felállással játszanak. A korábbi felállásból az együttesben maradt Gyenge Lajos dobos, visszatért az Európa Kiadóba Tóth Zoltán „Spenót” basszusgitáros, és két új taggal, Bujdosó János gitárossal és Kálmán András billentyűssel kezdték az új évet. Hozzátette: koncerteztek, folytatták a munkát, jelenleg új kiadványon dolgoznak, és vannak új számaik is.

Arról beszélt, hogy ez friss, izgalmas korszak.

„Az élükön vannak a dolgok, ami jó helyzet arra, ha az ember szeretne kicsit új hangzással, új megközelítésekkel kísérletezni”

– fogalmazott.

Mint elhangzott, az Európa Kiadó soha nem lett a mainstream része, egyéni stílusát és működésének független szellemiségét mindig megtartotta. A zenekar koncertjein ma már több generáció van jelen.

Menyhárt Jenő elmondta, a zenekar turnézik, koncertezik, kiadványokat jelentet meg. Kiemelte, hogy mivel soha nem ebből élt, nem kellett olyan kompromisszumokat kötnie, amelyeket nem akart, belső késztetés mentén dolgoznak, és addig szeretnék ezt csinálni, ameddig számunkra és a közönség számára is érdekes, intenzív élményt ad a munka

A műsorban felidézték azt is, hogy az Európa Kiadó telt házas, nagy sikert arató koncertet adott az idén a MÜPA színpadán.

Itt pedig egy kis múltidéző:

Borítókép: Menyhárt Jenő énekes, gitáros, az Európa Kiadó együttes frontembere.

MTI Fotó / Balogh Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!