családi tehetség

2018.03.26. 18:11

Varga Miklós nem bánja, ha gyerekei híresebbek lesznek nála

Az énekes maga menedzseli az ikreket, Vivit és Szabolcsot.

Torockó, 2017. június 10. Varga Miklós énekel a IV. Duna-napon az erdélyi Torockón 2017. június 10-én. A térség kulturális központja, a Duna-ház kiemelt programját hagyományosan a nemzeti összetartozás napjához közel eső hétvégére időzítik a szervezők. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Úgy tűnik, öröklődik a tehetség a Varga családban, hiszen Varga Miklós után a gyermekei is egyre többet szerepelnek együtt, illetve önállóan. A Sztárban sztár +1 kicsi első két szériájának győztesei, Vivi és Szabolcs legközelebb édesapjukkal együtt lépnek majd fel a Trianon című rockoperában -írja a Bors.

„Nagyon sokszor megkaptam innen-onnan, hogy „benyomtam őket” egy-egy műsorba. Sose raktam be őket sehova, sőt mostanra fordult a kocka: már nem ők a Varga Miki gyerekei, hanem a Varga Vivi vagy a Varga Szabolcs önálló művészként léteznek, akiknek amúgy a Varga Miklós az apjuk.

A szakmai dolgaikba sosem szólok bele, azonban kérésükre én látom el körülöttünk a menedzseri feladatokat. Ismerem a szakmát és a buktatóit, kötelességem, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtsem meg a számukra”

-mesélte a lapnak Varga Miklós.

Vivi és Szabolcs egyébként apjuktól és egymástól is rengeteget tanulnak, hiszen mindig megosztják a másikkal a véleményüket egy-egy fellépés után. Sőt, Szabolcs szerint ez természetes is, hiszen testvére volt az első példaképe, miatta kezdte el az éneklést is.

Borítókép: MTI / Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!