rocktörténelem

2019.05.09. 12:45

Végre a tagok szemén keresztül elevenedik meg a Led Zeppelin sztorija

Fantasztikus dokumentumfilmmel készül 50. születésnapjára a Led Zeppelin. Az ikonikus zenekar karrierjét a világhírű Bernard MacMahon rendező viszi vászonra.

Amikor láttam, hogy Bernard mit alkotott az „American Epic”-ben mind hangzásban, mind pedig vizuálisan, egyből tudtam, hogy ő az, aki képes lesz elmondani a történetünket

- mesélte Jimmy Page, gitáros, producer és zeneszerző.

A film a Led Zeppelin tagjainak 1960-as éveit mutatja be, valamint a ’68-as nyári találkozót, amely megváltoztatta a világ rocktörténetét. A film kitér a ’70-es évekre is, amikor az együttes második albuma letaszította a slágerlisták trónjáról a The Beatles-t és a világ elsőszámú zenekarává vált. Ez az első és egyetlen olyan dokumentumfilm, amelynek születésében a zenekar tagjai is részt vettek.

Látva, hogyan kel életre Will Shade és sok más ikonikus amerikai zenész az „American Epic” filmkockáin, tudtam, hogy ebben nekem is közre kell működnöm

- tette hozzá Robert Plant, az együttes énekese.

A doksi igazi különlegesség, a valódi Led Zeppelin sztorit azok mondják el, akik meg is élték. Nincsenek külsősök, a filmben nem szólalnak meg szakértők, ismerősök, csak a zenekar tagjai, Jimmy Page, Robert Plant és John Paul Jones. A rajongók egy igazán különleges, késői interjút is láthatnak az 1980-ban elhunyt John Bonham dobossal is.

A filmben eddig soha nem látott archív felvételek, videók és képek is helyet kaptak, melyek mind azt mutatják be, hogyan alkotott a banda és mik formálták a Led Zeppelin zenéjét.

Most volt itt az ideje, hogy saját szavainkkal mi mondhassuk el a történetünket. Azt érzem, hogy ez a sztori most valóban életre kel

- mondta John Paul Jones, a zenekar basszusgitárosa, billentyűse.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!