Tündérszépek

Tündérszépek

19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.

Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.

Kozma Dzsenifer
16, Sármellék

– A keszthelyi Vendéglátó, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakképző Iskolában tanulok. Anyukám javasolta, hogy jelentkezzek a természetes szépséget hirdető Tündérszépek 2020 elnevezésű országos szépségversenyre. Mindig is szerettem volna kipróbálni milyen érzés lehet a fényképezőgép objektíve előtt pózolni, ezért a modellkedés is érdekel. A szépség számomra a természetességet jelenti, hiszen smink és egyéb külső segítség nélkül is meg lehet találni önmagunkat. Fontos az egészséges önbizalom, s persze az, hogy mindig bízzunk magunkban. A szabadidőmet gyakran a barátaimmal töltöm, de nyitott vagyok, szeretek ismerkedni. Két évig lovagoltam, bár most szüneteltem, de szeretném folytatni.

A 172 cm magas Dzsenifer a Mérleg jegyében született. Szereti a pizzát, a kólát és a popzenét. Kedvenc parfüme a Tom Tailor.