Tündérszépek

Tündérszépek

19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.

Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.

Francsics Viktória
29, Marcali

Viki Marcaliból érkezett Tündérszépek versenyünkre. Lakóhelyén már kilenc éve mint kozmetikus dolgozik. Ha van szabadideje, latin táncot tanul, ez már-már a szenvedélyévé vált. A versenyre azért jelentkezett, mert mindenképpen ki szerette volna magát próbálni ezen a területen is, főleg azok után, hogy már vett részt fotózáson. Viki alapvetően szerencsének érzi magát, és szerinte ezt lépten-nyomon megfelelő jelek igazolják.

 
Viki 29 éves, 168 cm magas, csillagjegye halak. Kedvenc étele a pizza, kedvenc itala víz. Kedvenc zenéje Dustin Richie, Sed de ti, kedvenc parfümje Amor Amor Chacharel