ítélet

2021.05.13. 16:43

10 évet is kaphat a késsel dohányboltot fosztogató

Ketten, egy késsel mentek dohányboltot rabolni. Az egyiket már 10 percen belül megfogták...

Sonline

Siem Reap; Kingdom of Cambodia - august 25 2018 : duty free in the airport

Fotó: Shutterstock

Az ügyészség vádiratával egyezően hozott a Kaposvári Járásbíróság ítéletet azzal a 20 éves férfival és 35 éves társával szemben, akik késsel raboltak ki egy dohányboltot Kaposváron.

A vád lényege szerint a két vádlott megbeszélte, hogy egy dohánybolt kirablása útján fognak pénzhez jutni. Az idősebb vádlott ezután egy környéken tartózkodó férfitől kölcsön kért egy kést, amivel a fiatalabb férfi bement a kiszemelt dohányboltba, ahol a kést az eladóra szegezve felszólította a bevétel átadására. A sértett először vonakodott teljesíteni a vádlott utasítását, de amikor az elkövető egyre erőszakosabban, a sértett megölésével fenyegetőzve követelte a pénzt, átadta a kassza tartalmát, így a vádlott 120.000 forint körüli összeget zsákmányolt.

A rablás után a fiatalabb vádlott hiába várta társát a megbeszélt helyen, mivel a sértett bejelentése alapján a férfit a kaposvári nyomozók a bűncselekmény elkövetésétől számítva 10 percen belül elfogták. A fiatalabb terhelt azonban nem is várt sokáig, hanem a rabolt pénzből ruhaneműt ment vásárolni magának, de néhány órán belül a biztonsági kamera felvételeinek köszönhetően őt is őrizetbe vették.

A bíróság a fiatalabb vádlottat 5 év börtönbüntetésre, míg erőszakos többszörös visszaesőnek minősülő társát 10 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.

Az ítéletet az ügyészség a másodrendű vádlott vonatkozásában tudomásul vette, azonban az elsőrendű vádlottra nézve (aki öt évet kapott) súlyosítás végett jelentett be fellebbezést.

 

Képünk csupán illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!