(v)iszony

2021.11.02. 09:39

Intim fotókkal zsarolta volt szerelmét

Zsarolás kísérlete miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség egy 30 éves férfi ellen, aki úgy próbált meg pénzt szerezni volt szerelmétől, hogy intim fotók nyilvánosságra hozatalával fenyegette meg, ha nem fizet.

K.G.

A férfi és a sértett között előbb alkalmi kapcsolat, majd szerelmi viszony alakult ki annak ellenére, hogy a nőnek volt párja. Néhány hónap után a kapcsolat megszakadt köztük, és a nő egy időre külföldre költözött.

Amikor visszatért Magyarországra, felvette a kapcsolatot a vádlottal, azonban a barátságon, illetve az alkalmi viszonyon túl nem akart komolyabb kapcsolatot, de a vádlott nem tudott ebbe belenyugodni. A nehéz anyagi körülmények között élő, tartozásokat felhalmozó férfi feldühödött azon, hogy a nő nem viszonozza az érzéseit. Megfenyegette, hogy a sértettről készült meztelen képeket, illetve videót elküldi a nő barátjának, illetve azokat közzéteszi a közösségi oldalakon, ha a nő nem fizet neki 100 ezer forintot, sőt az összeget néhány napon belül 500 ezer forintra emelte fel. A sértett megijedt, de a követelt összeget nem tudta rögtön előteremteni. Kevesebbet adott, de ezzel a vádlott nem elégedett meg, ám a siófoki rendőrök a pénz átadása után elfogták a zsarolót. Az ügyészség azt indítványozta, hogy a büntetett előéletű, különös visszaesőnek minősülő vádlottat ítélje börtönbüntetésre a Siófoki Járásbíróság, és tiltsa el a közügyektől.

Fotónk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!