biztató

2018.06.22. 22:28

Tartósan megváltoztatható az egészségtelen életmód

Az amerikai Északnyugati Egyetem kutatóinak érdekes kísérlete jutott erre a reménykeltő eredményre.

A Journal of Medical Internet Research című folyóiratban publikált tanulmány Chicago környékén élő 212 felnőtt ember bevonásával készült. Az alanyok 76 százaléka nő volt, 59 százalékuk valamilyen kisebbséghez tartozott, 69 százalékuk felsőfokú végzettséggel rendelkezett és az átlagéletkoruk 41 év volt.

A 2012 és 2014 között végzett tanulmány kezdetén a résztvevők mindegyike kevés gyümölcsöt és zöldséget, de nagy mennyiségű, telített zsírokban gazdag ételt fogyasztott, emellett kevés mérsékelttől az erőteljesig terjedő testmozgást végzett és szabadidejében sok időt töltött a képernyő előtt ülve.

Az alanyok okostelefon-alkalmazással és egy hordható készülékkel követték nyomon az aktivitásukat, valamint a táplálkozásukat, és az adatokat továbbították egy coach-nak. Az életmódbeli változtatások pontos betartásáért az alanyok hetente 5 dollár jutalmat kaptak 12 héten keresztül.

Az első három hónapban a résztvevők hetente, a következő három hónapban pedig kéthetente 10-15 percig konzultáltak telefonon a coach-ukkal, hogy megvitassák az elért eredményeket. Az utolsó három hónapot már a coach nélkül, de az applikáció további használatával csinálták végig a résztvevők.

Az eredmények szerint az alanyok óriási előrelépéseket értek el az étkezési szokásaik és a testmozgás terén is: a napi kevesebb mint két adagról 6,5 adagra növelték a gyümölcs- és zöldségfogyasztást.

Emellett 3,6 százalékkal kevesebb telített zsírt fogyasztottak, elérve, hogy a kalória-bevitelük kevesebb mint 8 százalékát tegyék ki a telített zsírok. Csaknem három órával csökkentették a képernyő előtt töltött idő mennyiségét, és naponta 25 perccel több mérsékelttől az erőteljesig terjedő testmozgást végeztek.

Az eredmények szerint ráadásul az alanyok ugyanolyan sikereket értek el akkor is, ha egyszerre, vagy ha egymás után kezdték bevezetni a változtatásokat.

Korábbi kutatások azt mutatták, hogy a pénzbeli jutalmazás megszűnésével visszatérnek a korábbi egészségtelen szokások. Ebben a kísérletben azonban az alanyok csak az első 12 hétben kaptak anyagi ösztönzést, ennek ellenére is pozitív eredményeket értek el a kilenc hónap alatt.

A tanulmányt vezető Bonnie Spring két tényezőnek tulajdonítja a vizsgálat sikerét: az egyik, hogy az elején adott szerény anyagi ösztönzéssel olyan változtatásokra sarkallták az alanyokat, amelyekről azok nem gondolták volna, hogy képesek megcsinálni. A másik tényező, hogy nem csupán a résztvevők, hanem a coach-ok is kaptak digitális visszajelzést az elért eredményekről.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock / Yuri Marchenko

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!