Választás 2010

2010.04.12. 14:41

LMP: bravúr az öt százalék

Az LMP somogyi szóvivője kellemes bravúrként értékeli, hogy Somogyban is át tudták lépni az öt százalékos küszöböt.

Vas András

– Óriási meglepetés, hogy Somogyban is sikerült átlépnünk az öt százalékos küszöböt – mondta Felder Frigyes, a Lehet Más a Politika képviselőjelöltje, a párt megyei szóvivője. – Abból az elképesztően szűkös választási költségvetésből, mely rendelkezésünkre állt, ez tényleg kellemes bravúrnak számított.

– Hogy őszinte legyek, nem gondoltuk volna, hogy ennyi szavazónak szimpatikus lesz majd a világképünk, arra pedig végképp nem számítottunk, hogy a falvakban is ekkora lesz a támogatottságunk – tette hozzá Felder Frigyes. – Az elkövetkezőkben szeretnénk felépíteni a párt somogyi szervezetét, hogy az önkormányzati választásokra már mindenütt alternatívát tudjunk nyújtani a többi párttal szemben.



– Bár a listákról nem került somogyi képviselőnk a parlamentbe, nem hiszem, hogy ez bármiféle hátrányt jelentene: az LMP ugyanis nem úgy épül fel, mint a többi párt, a választmánynak és az erős vidéki kontrollnak köszönhetően biztos vagyok benne, hogy képviselni tudjuk a megye érdekeit – hangsúlyozta Felder Frigyes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!