2012.09.11. 07:32
Észtornász válogatott
Már megérte: a mindennapos testnevelésben megtalálta a nemzet a legkisebb közös többszörösét, és még csak megizzadnia sem kellett hozzá a döntéshozásnak.
Nincs ember, aki ne támogatná fiaink-lányaink átmozgatását. Az ifjúság jelentős hányada ugyanis, a nemzetközi trendekhez egyébként hasonlóan csak virtuális ülősportokat végez. Vagyis a fedettpályás rövid szöveges üzenet írásában jeleskedik, ami az ujjak bármily virtuóz mozgatásával is csak jelentéktelen kalóriát éget.
De az a szülő vesse rájuk az első követ, akit tizenévesen ilyen informatikai robbanás eltalált. Ilyen nincs. Érzem, látom a nosztalgiát, ami manapság már nem a nagyanyáink sajátja, hiszen ők nem érnek rá nosztalgiázni, mert a kertben tüsténkednek, vagy „kattins nagyi!” tanfolyamra járnak, hogy a megélhetésért messze költöző, szétesett családdal szót válthassanak. A nosztalgia a harmincasok-negyvenesek bezzeg-műfajává lett, aki rém büszkék arra, és hogy internet nélkül is fölnőttek. Tanulság: a fiatal szülők soha ilyen gyorsan nem öregedtek még a történelemben.
Örülök, persze, a fiatalság több mozgásának, de egyúttal nagyobb összhangot várnék el az államtól. Nem nagyon érdekel, hogy jönnek-mennek a kormányok. Az érdekel, hogy tornatermet ott építsünk, ahol tíz év múlva is akarunk még iskolát.
Ez ugyanis, nem egy nagy észtorna, kiszámolható. Amint az is, hogy ha tonnában mérhető lexikalitást dugványozunk bele a kölkek fejébe, és ha sok kurrens államilag támogatott képzésbe csak ötös fölével lehet bekerülni, akkor a magolástól a fiatalságnak bizony nő valamije, és az nem a muszklija.
