Választás 2022.

2022.03.31. 14:00

A betegek sem maradnak otthon ezen a vasárnapon Pálmajorban

Pálmajor az előző országgyűlési választásokon arról híresült el, hogy a 350 lelkes faluban nyolc éve a választásra jogosultak 100 százaléka szavazott a Fideszre, négy éve pedig 99 százalék, merthogy akkor elment a községben lakó, egyetlen ellenzéki szavazó is voksolni. A hétvégi választásra is készülnek, az urna már áll a közösségi házban.

Kovács Gábor

Évekkel ezelőtt még árokparton üldögélő emberekkel találkozhatott, aszfaltos úton szárított csalánt és más gyógynövényeket láthatott a betérő Pálmajorban. Most a települést jelző táblánál halomban állnak a kerékpárok. A helyiek buszra szállva indulnak dolgozni hajnalban, és lezáratlanul hagyják a bicikliket, hiszen senki sem nyúl a máséhoz. Nem is vett köztéri biztonsági kamerát az önkormányzat, mert a nagybajomi őrsparancsnok is megerősítette, hogy a rendőröknek alig akad dolguk itt. Egy kerékpártárolót azért terveznek építeni, szabadkozott a polgármester. Néhány éve még 80 közmunkás volt a faluban, ma 12. Fiatalokat évek óta nem foglalkoztatnak közmunkában. 

– Ebben a faluban mindig voltak elkötelezett Fidesz-szavazók – felelte Pozsonyi Erika polgármester arra a kérdésre, hogy vajon miért ilyen erős a kormánypárt bázisa a községben. – Az itt élők a saját bőrükön érzik a fejlődést. Bárki láthatja, hogy vannak itt nagyon szép házak, mert ha valaki dolgozik, és arra költi a pénzét, hogy a környezetét szépítse, annak az eredménye meglátszik a portákon. Nyilván nálunk is vannak olyanok, akiknek nem lehet segíteni... 

Az utcákon járók közül a legtöbben sűrűn bólogatnak, ha a választást hozzuk szóba, csak néhányan bizonytalanodnak el. Egy férfi rávágta, hogy nem érdekli a szavazás, de aztán elgondolkodott, és hozzátette, hogy lehet, hogy mégis elmegy voksolni. 
A hivatali udvaron a falugondnoki busz áll, ez is a fejlesztések közé tartozik. Ahogyan az is előrelépés, hogy 100 millió forintot költhettek az ivóvíz minőségének javítására. A 10 éve készült óvoda azóta 3 pályázaton nyert, napelemekkel is felszerelték. A régi közösségi házat 30 millió forintból bővítették, és a polgármesteri hivatal is megújulhatott. Közösségi játszóteret építettek. Jelenleg is öt beadott pályázatuk van, egy parkolót építenének, és még a köztéri padokat és kukákat is kicserélnék. A céljuk az, hogy élhető legyen a falu, és a környéken legyen munkahely. 
 

Bogdán Imre: – Elégedettek a népek az itteni élettel. Régen rengeteg közmunkás volt a faluban, köztük én is. Azóta sok ember kapott munkát, és fejlődött a falu. Azt gondolom, hogy mindez szerepet játszott abban, hogy kialakult egyfajta szimpátia a kormánypárt iránt, és sokan ezért húzzák be az ikszet melléjük a szavazólapon. 

 

Bogdán László: – Azt vettem észre, hogy ez a falu most is a kormány mellett áll, mert azt érezzük, hogy támogatnak bennünket. Azt is hiszem, hogy a közelegő választáson is 100, illetve 90 százalék lesz itt a Fidesz támogatottsága, mert a faluban sokakon segítenek. Nagycsaládos ember vagyok, nekem is jól jön a segítség. 


 

Bogdán Lászlóné: – Arra a pártra fogok szavazni, amelyik felvirágoztatta Pál­majort az utóbbi években. A legfontosabb szempont, hogy az itt élőknek legyen jó, és legyen munkánk. Sokat számít a béke, háborúba ne kelljen mennünk. Öt gyermekem van és két unokám, nem mindegy, hogy mi fog történni a következő években. 


 

Fotók: Muzslay Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!