Vélem-én

2007.01.31. 13:42

Az álomvilág-gyárosok

„Sokan, sokféleképp próbáltak már segíteni BB Évin” Ugyan mit is? Mert bőre gyakorlatilag nem maradt, ő a kisváros, meg kishazánk szenzációja időről időre, mert hírnevet szerzett és nem tud megszabadulni tőle. Persze nem is hagyják.

Szűcs Tibor

A vezetékneve egyébként emberi: Párkányi. Amikor még csak egy csaj volt a pult mögött. Boldogan.

Lehet gyártani zsákszám a szívbemarkoló történeteket, hogyan is jutott el Éva ide, erre a szomorúságos szintre, amit álomvilágnak is nevezhetnénk, ha nem lenne ez a kifejezés olyan undorító, mint maga a jelenség. Mert ebből a lányból igazán lehetett volna egy boldog nő a somogyi megyeszékhelyen, munkával, családdal, kutyával, gyerekkel, szerelmekkel. Csak nem így alakult. Egyszerű emberként ment be és sztárként jött ki. Mert arra volt szükség a nézettség növeléséhez, és a közízlés felkészülten el is fogadta így, ha már annyira szajkózták.

Mindenki tudta, sejthette, itt nincs vége a történetnek. Csak ő nem... Mert Évi ezek után nem lehetett az, aki bement, és nem lehetett az, aki kijött. A tudathasadásos állapot négy éve tart, és közben ha egyetlen rossz dolgot csinált, mondjuk többet ivott a kelletténél, akkor a képébe dugták megint a mikrofonokat és kamerák ellőtt kellett bűnbocsánatot nyernie. Kellett volna... De ítélkezni könnyebb, és röhögni is, na kislány, látod hiába voltál kedvenc, te is csak maradtál ugyanaz, vagy inkább rosszabb, he-he-he. A kamera továbbra is forog, szórakoztatni kell, meg szívbemarkolni a szőrmebunda alatt. Aztán vissza kocsiba, eltűzni innen a következő helyszínre egy zaftos sztoriért.

És a látszatsegítség barátokat közvetítve: veled vagyunk, szeretünk, felkarolunk, hiszen most is foglalkozunk veled! Ez nem más, mit újabb 10 perc a vasárnapi főműsoridőben. Csak jajongás, azaz inkább üzlet, ahol remegő hangon, elérzékenyültséget lehet hazudni a filmkockákra szerencsétlenről. Közben jól megy a reklám, a kezek meg tisztára mosódnak a háttérben.

Csak egyszer állna ki valaki a stábból, vagy valahonnét, a mezőről, hogy bocs Évike, de ezt mi kúrtuk el!

Nem, nem kell helyrehozni. A helyi közösség úgysem fogadja vissza szívébe a megváltozott leányzót, mert mindenéről tudnak: havonta benéznek a hálószobájába, olvasnak bírósági ítéletéről, látják lerészegedni, leépülni. Az önkritika nem erősség, a káröröm meg túl szép a normalitáshoz. Természetesen elég lenne csak feltenni a kezet: na, tényleg, mi voltunk, akik ezt tették veled Évike. A médiagecik, az álomvilág-gyárosok. Igen, akik röhögve cigiznek azon, hogy erőszakos fiatalok demokratikusan oldalba hugyozzák a köztévé oldalát.

Ugyan mit is? Mert bőre gyakorlatilag nem maradt, ő a kisváros, meg kishazánk szenzációja időről időre, mert hírnevet szerzett és nem tud megszabadulni tőle. Persze nem is hagyják. Szűcs Tibor -->

Ezek is érdekelhetik