Vélem-én

2007.04.30. 10:46

Hungarikum a hullámvasút

Izgalomból és élményből is jut annak, aki a hetes főutat választja. A nyár közeledtével egyre többen lesznek ilyenek, lévén Horvátország az úticél.

Varga Andrea

Az út gyomorforgatóan hepehupás, akkora vályúkkal, hogy esőben bivalycsorda hempereghetne benne derékig. Rajta a hab, hogy kamionok tépnek itt ezerrel, esélyt sem adva a kevés tonnásoknak. Vagy azért, mert lehetetlen megelőzni őket, hiszen ez életveszélyes kaland volna a gödrökön át, vagy mert olyan tempóban hajtanak, hogy a félelem jegesre dermeszti minden „autós mazsola” szívét.

A napokban egy somogyi férfi esett áldozatul a hetesen száguldó kamionnak. Az a nap – a rendőrség krónikája szerint – a kamionbalesetek napja volt.

Miért nem vasúton szállítanak? – vetette fel egy ismerősöm. 
Miközben úgy érezzük, hogy egyre inkább az utakon történik a szállítás, nem a síneken, tény: térségünkben az áruszállításnak még mindig  20-25 százaléka bonyolódik vasúton, míg Nyugat-Európában csak 10-15. A viszonylag kedvező helyzet azonban mulandó, mert a gazdasági feltételek nálunk is a közútnak kedveznek. Csökken a hazai vasúti pálya szakasz hossza például. Versenyhátrányt jelent az is, hogy a vasúttársaságok borsos árat fizetnek a pályahasználatért, a közúti fuvarozók hasonló terhe ennél lényegesen kisebb. Különös veszélyt jelentenek majd az unióssá váló romániai vasutak, amelyeknek csak Magyarországon át van kitörési lehetőségük a belföldi fuvarozásból.

Mégis egy újabb hungarikum, ugyanis ki mondhatja még el magáról, hogy vasúton,  közúton és hullámvasúton is szállít?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!