A vesszőtlen futás

Schwajda György pályázatának ugyanis nem erőssége a gondos fogalmazás. A tekintélyes színházi szakember egyebek közt azt írja: „Rombolni nem színházat építeni szívesen jövök Kaposvárra!” Ne tűnjék ízléstelenek a párhuzam, nyilvánvaló, hogy itt a kétértelműség nem szándékos. De ha egy napig tanakodik rajt a szakma jó része, hogy az internetre került pályázat talán valakinek a suta vicce csak, akkor ez érzékelteti a bajok súlyát.

Schwajda György Kaposvárra jön. Az életművével pályázott, szolnoki színházcsinálással, Nemzeti-építéssel. Nekem, kaposváriként a pályázata a súlyosabb. Ebben írja: egy és egynegyed napnyi előadást nézett meg DVD-n, s szerinte a színház szinte minden előadásban, olykor még a tapsrenddel is sértegeti a nézőt: „Nézd meg mekkora bunkó vagy, micsoda vidéki tahó.”

Nagyra tartom Schwajda őszinteségét, megdolgozott érte, hogy megengedhesse magának. Az egyetemes tahózás azonban nagy tévedés. Újra kellene nézni az egy és egynegyed napot. Művekkel, benne karakterekkel, köztük nem ritkán tahókkal, akárcsak az életben. A Csiky ugyanis életszerű. De nem tahózik en bloc, és nem ünnepli magát, hogy a megsértettek le akarják váltani. De ez hosszú egy történet, kaposváriként előbb-utóbb bizton megérthető.

„..ha mindenki egyetért én nem ellenzem”, fejezte be az érsek a vesszőtlen futást.