Vélem-én

2009.01.06. 08:45

Jövőnk elkezdődött

Fogcsikorgatva, nehezen vártuk, de eljött 2009, és már biztosak lehetünk benne: lesz konzervatív szemléletváltás, itt van a szerényen csak IQ-nak becézett közösség, az MDF új ifjúsági szervezete.

Szűcs Tibor

Megszületett az Ifjúsági Konzervatív Unió, ami sejthetően – ha lesz ideje felnőni a párt berkein belül – semmivel sem lesz különb a szülőtől, mint ahogyan a többi politikai tömörülés hasonló csoportjainál már ezt megszokhattuk.



Az MSZP Zuschlaggal stigmatált, ingyom-bingyom – ahogyan a nagyok mutatták a lopást – baloldali fiataljai kénytelenek voltak feloszlatni magukat (FIB), mert érezték: belőlük már nem lesz Jedi-lovag, bármi történik. Az SZDSZ új generációja próbálkozik ugyan egy-két társadalmilag fontos kérdésben, de a leghatékonyabb munkájuk az volt, amikor Tarlós Istvánt a népszavazási kampányban húslevessel ingyenebédelteltették, ha már az egykori főpolgármester-jelölt szerint olyan létezik. A Fidesz árnyékóvodájából utcai gerillaharcosok tépték fel az ajtót, mert sikerült rájönniük a végső okra, s ezzel teli is plakátolták az országot: Gyurcsány a hibás.

Korábban is volt már gyerektagozata az MDF-nek (Ifjúsági Demokrata Fórum, IDF), csak a fiatalok – Almássy Kornél lehallgatási botránya, az antalli örökséghez való visszatérés szajkózása – csúnyán ránőttek a nagyok fejére, hiába zárták ki maguk közül a renitenskedőt. Félő, csupán ez indokolja az új konzervatív IQ-harcosok létét, s nem a tevékenységbe fordult hit. De legalább kiszámíthatjuk a jövőt: nem kis valószínűséggel ugyanolyan politikusok lesznek, mint az elődök. Pártjaink tökéletesen reprodukálták magukat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!