Az államfő új szokásai

A felhívást az új kormányfőhöz intézte, aki lányos zavarában észre sem vette, hogy Szili Katalin hozzá szól. Az elnök asszony megismételte az üzenetet: a miniszterelnök – újkori demokráciánk közel húszéves történetében először – járuljon az államfő elé! Göncz Árpád, Mádl Ferenc a parlamenti patkóban fogott kezet az esküt tett miniszterelnökkel, Sólyom „magához rendelt”. Mint egy királyi fenség.



Másnap a Sándor-palotában ugyanő fogadta Bajnai Gordont. A televízió mutatta, ahogy a protokollfőnök öt-tíz centikkel arrébb parancsolva a szőnyeg széléhez állítja a miniszterelnököt. A kormányfő arcára kiült a véleménye: „Ne bohóckodjunk már!” Aztán kinyílt az ajtó, és a főméltóságú elnök fogadta alattvalóját.

A két jelenetben van valami szokatlan, demokratikus közfelfogásunktól idegen elem. Mintha azt sugallná: ha nincs királyság, legalább legyenek királyi rituálék. Vagyis adjuk meg a módját!

Bajnai megtehette volna, hogy a Parlamentben a patkóból, meghajolva üdvözli az államfőt, vagy a Sándor-palotában az ajtó felé fordulva, a szőnyegen várja az elnököt. Nem tette, talán mert úgy gondolta, hiúságra nem lehet kapcsolatot építeni. Igaz, a másik fél lekezelésére, a felsőbbrendűség érzékeltetésére, demokratikus rendszerünktől idegen protokollelemek elfogadtatására sem. De ezt nem a kormányfővel kellene megértetni!