2009.11.21. 08:10
Figyelmeztetés a homokozóknak
Ki számolja fel a korrupciót, s ki állítja meg a demokrácia erodálódását? Meddig szórakoznak egymással nagyjaink a politika homokozójában?
Az egyik északkelet-magyarországi város fideszes vezetésű önkormányzata pályázatot írt ki a helyi forrás hasznosítására. Egyetlen káefté jelentkezett. A negyven-ötven új munkahellyel számoló tanulmányukban harmincmilliót ígértek a forrásért, és évenként további húszmilliót. Mielőtt a testület rábólintott volna az ajánlatra, az ülésterembe három szélsőjobboldali szervezet, illetve párt emberei csörtettek be. Az urak a nép nevében „lefoglalták a forrás vizét a város lakói számára”. Mint 1989 forradalmi márciusában Csengey Dénes a Magyar Televíziót. Ismét forradalmi idők járnak, vagy valakik épp beletaposnak a demokráciába?
A naphoz kapcsolódó hír, hogy kilenc ország budapesti nagykövetei, amerikai, belga, brit, francia, holland, japán, német, norvég és svájci diplomaták nyilatkozatot juttattak el a kormányhoz. (Mellesleg ezek az országok állnak a hazai működőtőke-befektetések 85 százaléka mögött.) Aggodalmukat fejezték ki a hazai korrupció miatt, és kilátásba helyezték: ha a helyzet nem javul, vállalataik másutt valósítják meg fejlesztési elképzeléseiket. Példaként a frekvenciapályázat, a Pécsi Vízmű, a BKV és az M0-s körüli botrányokat hozták fel. Már a „forrásvíz lefoglalását” is ide sorolhatják.
Lehet legyinteni, hogy mi közük hozzá. Meg feltenni a kérdést: ki számolja fel a korrupciót, s ki állítja meg a demokrácia erodálódását? Egyáltalán: a valós problémák megoldása helyett meddig szórakoznak egymással nagyjaink a politika homokozójában? Egyszer a homok is elfogyhat! Lehet, hogy akkor már késő lesz!