Vélem-én

2010.06.23. 07:00

Tarka sorok

„Sólyom László jelezte, legalábbis akad néhány csont, melyet nemhogy megemészteni, de megrágni is nehézkes lenne.”

Vas András

Utolsó felvonásához érkezett az ötesztendős színdarab. A főhős, akit az akkor még kisebbségben, jobbára csak pinceszínházakban lehetőséghez jutó, manapság viszont a nemzet színházában dirigáló rendezőgárda küldött a világot jelentő deszkákra, vélhetően tudja, hattyúdalát játssza már. Igaz, legalább saját művészi koncepciója szerint. Melybe nem fér bele, hogy a jövőben csak egyetlen rendezői elv alapján lehessen darabokat játszani, s a jelen színházi struktúra bebetonozásához sem hajlandó asszisztálni.

Sólyom László köztársasági elnök rövid időn belül a kétharmados kormánypártok második törvénymódosítását küldte vissza megfontolásra az aláírás helyett. Jelezte, legalábbis akad néhány csont, melyet nemhogy megemészteni, de megrágni is nehézkes lenne. Ezúttal az alkotmánybírák jelölésével kapcsolatban talált kifogásolnivalót, ugyanis véleménye szerint rosszabb, mint az előző verzió, pedig az is legalább ezer sebtől vérzett.

Persze, ez nem azt jelenti, hogy a T. Ház a fejéhez kap, s új verziót dolgoz ki, hiszen a kormánytisztviselők indoklás nélküli elbocsátásáról szóló törvénnyel is ugyanígy cselekedett az államfő, a kétharmad ennek ellenére másodszorra is megszavazta a törvényt, és ezzel le is zárult az ügy. Virágnyelven ez nagyjából azt jelenti: a jövőben a kormánytisztviselők kiválasztásánál nem csak a szakmaiság számít. És a leváltásuknál sem...



Az ellenzék cinizmust, embertelen és politikai tisztogatást, a vérmesebb része diktatúrát emleget. A sajtó persze részletesen beszámol mindenről. Még. Amíg a kötelező tájékoztatással és a válaszadási joggal bélelt médiatörvény változásai életbe nem lépnek.
Aztán megint nagyobb teret kap a Tarka sorok...

Címkék#Kaposvár
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!