Vélem-én

2010.09.08. 07:31

Logikai alapok

Száz nap, száz hazugság – foglalták össze tömören a szocialisták a kormány regnálásának első szakaszát.

Vas András

Pártelnökük pedig egyenesen eltitkolt feketelevesről vizionált egy nappal az orbáni értékelés előtt, az igazság pillanatáról, mely október 3., az önkormányzati választások után hamarost elérkezik, méghozzá egy igencsak feszes, brutális megszorításokkal terhelt jövő évi büdzsé képében.



Tegyünk úgy, mintha mi is szelektív hallással lennénk megáldva, s nem emlékeznénk a kormányfő szombati, kötcsei beszédére, melyben a gazdaságot érintő sok ezermilliárdos forráskivonásról beszélt, ami, ugye, mindennek mondható, csak nem rózsaszín jövőképnek, maradjunk csak az igazság pillanatánál, s az eltitkolt valós terveknél.

Melyek felemlegetése legalábbis rinocéroszbőrre vall arctájékon, hiszen – bár szívesen törölnénk az elmúlt négy esztendőt memóriánkból – annyira azért nem volt régen a 2006-os parlamenti választás, hogy ne emlékeznénk, hogy az akkor regnáló koalíció miképpen kozmetikázta a gazdaság állapotát, s varázsolt a bányászbékából pannon pumát. S azt sem feledjük, hogy a korabeli ellenzék hasonló csapásokkal próbálta leforgácsolni a szavazókat a hatalmon lévőkről.

A módszer, a retorika tehát mit sem változott, csak a szerepek cserélődtek fel, bár az MSZP helyében azért körülnéznék kreatívvonalon, mert ha a jövőben is csak ennyi saját ötletre futja, jöhet itt bármilyen feketeleves, húsz évig csak a parlamenti szünetekben – suttyomban – ülhetnek a bársonyszékekbe.

Amúgy, ha az érintettek tényleg minden nap hazudtak, elvileg szó sem lesz megszorításokról. Felsírt a logika.
Az értelem hüppög...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!