Jézus sem mosolyog

Nem sok, az biztos. Hiába írja elő jogszabály a teendőket, aprófalvas megyénk egy-egy zugába csak órákra jutnak el a segítő kezek, megértő lelkek.

Bár egyre több szociális munkást igényelne a szegényedő társadalom, a szakma presztízse arcpirítóan alacsony. Tegnap hallottam a történetet, épp a szociális munkások napja apropójából: a friss diplomás leány lelkendezve mondta el otthon, hogy milyen nagy öröm segíteni a rászoruló embereken, ezért szociális munkásnak áll, mire a szülők a szívinfarktus határára kerültek...



Vajon szeretheti-e ápoltját a szociális munkás? Igen, mert a szeretet a fejlődés, a közös célok alapja. Nem, mert érzelmi kötődésben nehezebb éles szemmel meglátni a problémát és a megoldást. Tény: én még nem láttam Jézusnak olyan ábrázolását, amikor mosolygott volna, sem szobron, sem festményen. Pedig ő aztán igazán szerette, (szereti?) az embereket. S próbált (próbál?) tenni értük. Csak éppen Jézus tudta (tudja?) a legjobban, hogy nem is olyan könnyű segíteni az embereknek.

Pedig ő képes volt csodákra; látóvá tette a vak koldust, lecsendesítette a háborgó tengert, s szavával szaporította a halat és a kenyeret. Hasonló képességekre volna szüksége Somogy egyes tájain a szociális munkásoknak, hogy érzékelhető eredményeket érjenek el. Persze ilyennel nem rendelkeznek. Így marad a sziszifuszi munka.
Minden nap elkelne a köszönő szó.