Ki fog itt jól felelni?

Nyimben rend volt a diákok között szombaton. Árkot ástak, buszmegállót festettek, levelest égettek a középiskolások a faluban, nagy rendben, fegyelmezetten, mégis vidáman, a lányok kékre festett orral. Közösségi élmény, így mondták valaha az úttörőben is, ami ha másra nem is volt jó, összekovácsolásra igen. S ez jobban hiányzik a ma iskolájából, mint bármi. Nem a köpeny, a nádpálca, a körmös. Múzeumba, elrettentő könyvekbe örökre, még a gondolatukkal is!

Felmérték: a hagyományos tanórák 80 százalékában a tanár beszél. A diák meg unatkozik, ha az a tanár nem lebilincselő, s a könyv se dobja fel a nebulót, nem csábítja olvasásra. Alapos reformra szorulna az oktatásunk, de akik most megbízást kaptak rá, mintha megint nem a jó irányba tartanának, lám, már Pokorni exminiszter is nekiment Hoffmann Rózsának.
 


A valahai NDK-beli Karl-Marx-Stadtban iskolamúzeumban mutogatják a sorban álló padokat, s a katedrát. Németországban ma már irodalomóra keretében nem magoltatnak a diákokkal, hanem érveltetnek, ósdi kötelezők helyett meg együtt kiválasztott műveket elemeznek, beszélnek meg. Na persze, nekik nem kellett megszabadulni több mint negyven év terhétől és hát a pedagógusoktól is sokkal többet követel ez effajta tanítás.

Van egy mondás: amit tanultam, már mind elfelejtettem, ám amire rájöttem, arra emlékszem. Én legalábbis így vagyok vele. Sutba az ének-, rajz- és testnevelés-osztályozással, az osztályvigyázzal, a tanárnőnekjelentemmel? A szabadság is szülhet rendet? Kérdések, amikre végre valakinek jól kéne felelni.