Egy emléktábla utóirata

Alapból háromezer-ötszáz hajdani kaposvárinak, a megyeszékhely akkori tíz százalékának, lélekben több millió, a második világháborúban elhurcolt és meggyilkolt zsidónak állít emléket a tábla lassan nyolc esztendeje a Baross utcai házfalon. Mementó az emberiség történetének egyik legsötétebb korszakáról, melyben ártatlanokat pusztítottak el előre eltervezett program alapján egy ordas eszme nevében. Melyet írmagjában próbál kiirtani a kulturált világ, az élősködő gyom azonban idehaza egyre szaporább, hisz termőtalajra talált, s kertészekre, akik gondozzák. S akik megtagadják a történelmet, mentegetik vagy kisebbítik az Endlösungot, a Végső Megoldást, s egyre bátrabban hangoztatják kirekesztő nézeteiket.

Nemzetiszocialistának vallom magam – mondta büszkén a múlt héten a kaposvári bíróságon egy fiatal, akinek nyakát Sieg heil!-felirat díszítette, társa pedig társasági programként beszélt a Führer éltetéséről, akinek képét keddre virradóra az emléktáblára ragasztotta valaki.



Nekik hiába magyarázza bárki, hogy a náci koncentrációs táborokban teljesen vétlen, fegyvertelen magyarokat pusztítottak el százezerszám – hogyan is birkózna meg egy puska súlyával egy néhány hónapos csecsemő... –, s hiába hoznak ellenük törvényeket, a paragrafusok nem tudnak szembeszállni eszement ideológiákkal. Csak a társadalmi összefogás segíthet, az összezárás, amikor hátat fordít mindenki, s nem tűr meg olyan politikai erőt, mely cinkosan összekacsint velük. Ha mindenki felemeli a szavát, s elítél mindenféle uszítást, hogy az erkölcs diadalmaskodjon az erőszak felett.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg...